Nyomtat Elküld Olvasási nézet

2015. január 4.

 

ÜZENET
A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2015/2.sz.

Lekció: János evangéliuma 1, 19-34

Textus: „Erre ő (Keresztelő János) így felelt: Kiáltó hang vagyok a pusztában... (...) És ezek (farizeusok) tovább kérdezték őt: Miért keresztelsz tehát, a nem te vagy a Krisztus, sem Illés, sem pedig a próféta? János így válaszolt nekik: Én vízzel keresztelek. De közöttetek áll, akit ti nem ismertek...(...)Másnap Jézus látta Jézust, amint jön felé és így szólt? „Íme, az Isten báránya, aki hordozza a világ bűnét!" (...)Így tett erről bizonyságot János: „Láttam, hogy a Lélek leszállt az égből, mint egy galamb, és megnyugodott rajta. (...) ...Ő az, aki Szentlélekkel keresztel..." (Jn. 1 válogatott versek)

 

Jan. 1-jén elkezdtük János evangéliumát. A himnikus magasság után most egy hétköznapi, utcai „műfaj" következik. Ez lehetne egy riport, interjú Keresztelő Jánossal, hogy ki ő, miért keresztel, s ki az a Jézus, akire utal? Mégis -gondoltam egy merészet- próbáljuk meg feldolgozni igénket a főleg fiatalok között népszerű videoklipek műfajában, 5 képben! (Kevés beszéd, zene, tánc, jelképes cselekmények, kifejező képek)

1. kép: (A képernyő 3 részre van osztva, keresztben végig a Jordán -mint az idő folyama is-, bal-és jobb oldal homályos, középen a nap által megvilágított „aranyhíd"! Disszonáns, hamis zene, kifejezve a farizeusok nem őszinte szándékát...) Bal oldalt zajlanak az események, tánc, amelyben a farizeusok ugrálva „támadják" Jánost (egyben utalás az egyik „jelöltükre", Illésre, ill. a táncoló Baál-papokra, s a kétfelé sántikáló népre...). János „visszaveri" a támadásokat, nem, ő nem a Krisztus, nem Illés, s nem is a próféta, akiről Mózes beszélt...(V.Móz. 18, 18)

2. kép: (Csak a puszta „puszta képe", csend, majd „eget rázó" kiáltás, alatta egyre ütemesebb dobszóló...- egyrészt kifejezve a képekkel is illusztrált pusztai vándorlásokat, hazafelé Egyiptomból, ill. a babiloni fogságból, másrészt a pörgő dobolás, esetleg fejszecsapások a János által meghirdetett ítéletet is eszünkbe juttathatják...)

3.kép: (Először a keresztelő Jánost mutatja a kamera, majd ő egyre hátrébb húzódik, s a bal oldalt teljesen „átveszik" a megkereszteltek. Felszabadult tánc, örömzene!) Megérkezik, s elvegyül közöttük Jézus. A paráznák, vámszedők és bűnösök között! Vállalja velük a közösséget! János evangélista csak utal rá, a többiek le is írják Keresztelő János vívódását, hogy nem neki (Jézusnak) kellene megkeresztelkedni...

4. kép: (Az emberek „kitáncolnak" a képből, csak János és Jézus marad, egyre inkább az „aranyhíd" felé mennek, János marad az árnyékban, Jézus „beleáll a fénybe"! Felemelő lírai zene! Közben képek villannak fel áldozatról, bárányról, keresztről...) János bizonyságtétele Jézusról: „Íme az Isten báránya, aki hordozza a világ bűnét!" (Majd egy galamb mozgását követi a kamera, s leszáll, megnyugszik Jézuson) És hang hallatszott a menyből: „Ez az én szeretett Fiam, akiben én gyönyörködöm!" (Mt. 3, 17)

5. kép: (A Jordán (idő)folyamának jobb oldalán vagyunk -túl az útkészítő Keresztelő Jánoson, s túl magán ,Jézuson -, a jelenben. Sejtelmes, elgondolkodtató zene. Képek villannak fel először rólunk, ahogy mindennapjainkban a „saját megszokott négyszögeinket lépjük, tancoljuk", ahogy megyünk az utcán, ahogy találkozunk, beszélgetünk embertársainkkal, aztán gyülekezetünkről, a templomról, keresztelőkről, konfirmációkról...)  A két kép-csoporthoz kérdések is tartoznak, elhangzanak: 1, Hallottuk János bizonyságtételét Jézusról, mi mit mondunk róla másoknak, ki ő nekünk? Egyáltalán: beszélünk-e róla? Vagy csak mi vagyunk fontosak? 2, Egyháziasságunk, templomaink, szertartásaink nem takarják-e el Jézust? Mit teszünk a megkereszteltekért, konfirmandusokért? (Illusztrációként ajtócsattanások, ahogy beteszik maguk mögött a templomajtót, s nem látjuk őket többé...) Miért csak vízzel, s miért nem Szentlélekkel keresztelünk? Azaz: miért csak a kereteket, a külsőségeket erőltetjük és a hagyományokat ápoljuk, s miért nem Krisztus élő Lelke működik gyülekezeteinkben? Hol van az örömzene, örömtánc, ami pl. az afrikai keresztyéneket jellemzi?

A film forog tovább... S nem csak nézők vagyunk...

 

Imádság: Élő gyülekezetért, megkereszteltekért, ifjakért!

Ének: 5.zsoltár, 264.és 459. dicséret

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 32, összesen: 536178

  • 2024. augusztus 22., csütörtök

    Vajon megújulnak-e az iskolák kötelező és ajánlott olvasmánylistái? Személyes kedvencünk a kétkötetes ifjúsági regény, a Gömb. Kortárs. Református. Hi...
  • 2024. augusztus 21., szerda

    Mitől él az Ige? Sorozatunkban személyes válaszokat keresünk a nehezen megfogható kérdésre. Horváth Ádám és Bartha Hajnal fiatal, kisgyermekes házaspá...
  • 2024. augusztus 20., kedd

    John Stott életútja számtalan tanulságot hordoz számunkra arról, hogyan tartsunk ki a szolgálat mellett egy életen át.
  • 2024. augusztus 19., hétfő

    Mi kálvinisták nem szeretjük, ha megmondják nekünk, hogy mikor és mit ünnepeljünk. Valahogy hozzátartozik mindez az identitásunkhoz.
  • 2024. augusztus 18., vasárnap

    Lelkész vagyok, a feleségem is az. Közös pályánk elején aprófalvakban, Baranyában, az Ormánságban szolgáltunk. A statisztika szerint évről évre csökke...
  • 2024. augusztus 17., szombat

    Újra benépesült a szaporcai református templom és udvara.
  • 2024. augusztus 14., szerda

    A lajosmizsei református gyülekezet és a templom melletti madárbarát bibliakert növekedése ugyanarról a Gondviselésről tesz tanúbizonyságot – vallja a...
  • 2024. augusztus 13., kedd

    Mitől él az Ige? Sorozatunkban személyes válaszokat keresünk a nehezen megfogható kérdésre. Ezúttal Irlandáné Nagy Gabriella, hatgyermekes édesanya vá...
  • 2024. augusztus 12., hétfő

    Pintér Brigitta sosem készült papnénak – mégis ízesíti nem csak a férje, hanem a csömöri gyülekezet életét is. A nyári melegben a papné kamrapol...
  • 2024. augusztus 10., szombat

    A versenypálya mint keresztyén életünk metaforája