ÜZENET
A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2015/30.sz.

Lekció: János ev. 10, 22-30

Textus: „Amikor eljött a templomszentelés ünnepe, Jeruzsálemben tél volt." (Jn. 10, 22)

A gyermekek készülnek a különböző táborokba, a szülők várják a szabadságot, a nagyszülők az unokákat. Várjuk, hogy kicsit pihenhessünk, feltöltekezhessünk. Várjuk a jó időt. Nyár van!

S ezen a szép nyári napon ma azt halljuk az igében -mintegy kontrasztként- hogy „...Jeruzsálemben tél volt." Palesztinában két évszak van, száraz, forró nyár, hűvösebb, esősebb tél, októbertől márciusig, hó inkább csak a magasabb hegyekben szokott esni, bár az idén februárban is 25 cm hó borította Jeruzsálem utcáit.

Jeruzsálemben tél volt -azt hiszen nem annyira meteorológiai jelentést vagy időmeghatározást akart ezzel adni János evangélista. Arra ott van a templomszentelési ünnep, a hannuka, amely kislev (=december) hónap 25.-től kezdődően tartott 8 napon át, arra emlékezve, hogy Kr.e 165-ben Makkabeus Júdás a IV.Antochus Ephiphanes által elfoglalt és megszentségtelenített templomot megtisztította és felszentelte.

Jeruzsálemben tél volt -hiába a nagy ünnep (fények ünnepe), a dicső szabadságharc szívet-lelket melengető emléke...

Jeruzsálemben tél volt -azt gondolom, János ezzel egyfajta belső, lelki időjárás jelentést akart adni - hogy Jézussal szemben hogyan viszonyultak. Egyrészt a bizonytalanságukat fejezi ki. A tél valahol a bizonytalanság évszaka, hiszen nem lehet tudni, hogy meddig dermed még fagyba a világ, s mikor mozdul meg az élet felé... Hogy írja Vörösmarti? „Most tél van és csend és hó és halál..." Jézussal szemben továbbra is bizonytalanok voltak, hogy ki is Ő valójában. Ki is mondják, szinte döntés elé állítva (nem fordítva kellene lenni...?): „Meddig tartasz még bizonytalanságban bennünket? Ha te vagy a Krisztus mondd meg nekünk nyíltan!" (24.v.) Másrészt szívük hidegségére utal. Jézus meg is mondja nekik (neki szabad, nekünk nem...), hogy „..nem hisztek!" (25.v.) Kemény, fagyos a szívetek, nincs bennetek forró szeretet irántam... Időnként nem árt „lelki" hőmérést tartani: mennyire vagyunk biztosak Jézusba vetett hitünkben, mennyire tudjuk kérni egyik énekünk szavaival: „...Add: szívem, s életem, Teérted éghessen forró lánggal!" (466/2.v.sz.)

Jeruzsálemben tél volt - mégis Jézus a lelki tavaszról kezd el beszélni. Arról, hogy van lehetőség arra, hogy felmelegedjen iránta a szív, megmozduljon felé. Egyben folytatja a múlt vasárnap hallott pásztoros hasonlatot: „Az én juhaim hallgatnak az én hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem." (28.v.) Szép tavaszi kép, fürge patakokkal, zöld mezőkkel, a pásztor „fújja furulyáját", a nyáj áhítattal hallgatja őt... Sőt, Jézus állandósítja ezt a tavaszi idillt, kimerevíti a képet, s örök nyarat, örök életet ígér: „Én örök életet adok nekik és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből." (29.v.) Érezzük szíveinkben ennek az örömhírnek, evangéliumnak a bizonyosságát, napsütését, melegét? Várjuk ezt az örök nyarat, amikor teljesen és elszakíthatatlanul együtt leszünk Krisztussal?

S ha már rákérdeztek, s színvallásra kényszerítették a zsidók Jézust, hogy Ő-e a Krisztus - a fények ünnepén, de a bizonytalanság és a hideg idején - , Ő kimondta azt, amit még eddig nem: „Én és az Atya egyek vagyunk." Igen, Jézusban maga a Magasságos élő Isten áll előttünk, aki „felhozza napját gonoszokra és jókra, esőt ad igazaknak és hamisaknak" (Mt. 5, 45), aki „mindennél nagyobb" (29.v.), s akivel -Jézus által- már itt lenn a földön, minden évszakban, minden időjárási-éghajlati viszonyok között örökre összekapcsolódhat, eggyé válhat az életünk!

Hallottuk, Jeruzsálemben tél volt, s nekünk kell engedni, hogy Jézus bennünk élettel teli tavaszt és napsütéses nyarat, örök nyarat teremtsen!

Imádság: A nyár áldásaiért!

Ének: 81. zsoltár, 264, 265. és 295. dicséret