ÜZENET
A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2015/21.sz.Anyák napja

Lekció: János ev. 7, 31- 53

Textus: „Az ünnep utolsó nagy napján felállt Jézus és így szólt: Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám és igyék! Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek!" (Jn. 7, 37-38)

Mi lenne, ha most, anyák napján azt mondanám, hogy a gyermekek szolgálata elmarad...? Lenne olyan édesanya, nagymama, aki megsértődne és távozna, mondván, én elsősorban a gyermekemet jöttem meghallgatni... Aztán lenne, aki maradna - illemből... De talán olyan is lenne, aki azt mondaná: Persze, örömmel hallgatom minden évben gyermekem versét, énekét, de még fontosabb, hogy mit mond nekem, személyesen Isten igéje, Jézus, ma, anyák napján!

S mi lett volna, ha Jézus ott a lombsátorünnepen, amelyen a pusztai vándorlásra emlékeztek és hálát adtak a termésért, s a főpap aranykorsóból vizet töltött az oltárra, ő egyszerűen elvegyül a tömegbe, örül a múltnak, megköszönni a megélhetést, aztán ő is hazamegy... S nem áll fel, nem hív magához, nem kínál élő vizet, nem hal meg értünk és nem támad fel...?

Érezzük-e életünk szomjúságát? Hogy valami hiányzik? Ha kérném, hogy névtelenül egy papírra írják rá, mit hiányolnak leginkább életükből, talán ilyeneket írnának: erőt, időt, hitet, szeretetet, egy megértő társat, hogy valakinek elmondhassam az életem... Hogy írja Ady? „Pogány rímek és muzsikák között, szomjazok valami örököt..." Ami nem (meg)szokás, nem hangulat, nem múlik el...

Halljuk-e Jézus hívását? „Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám és igyék..." Ne csak a múltat ünnepeld, s ne csak egy körfogást láss az ünnepben, hanem vedd észre itt, most a jelenben Jézust! Egyszer két ember messziről látott egy sztupát (buddhista szentélyt), azt mondta az egyik: ez olyan mint egy buborék, amely egyik pillanatról a másikra semmivé válik...Mire a másik, én inkább egy tojáshoz hasonlítanám: benne van a lehetőség az új életre... Meglátjuk-e a feltámadt, élő Jézusban ezt az életet? Azt, hogy élet-szomjunkat el tudja venni,, mindent, ami hiányzik az életünkből, azt Ő megtudja adni...

Hiszünk-e Jézus Krisztusban? A napokban mondta valaki: csendességeimben gyakran használom az un. Krisztus-fűzért, s mostanában a kék gyöngyöt szorítottam erősebben, a ráhagyatkozást... Egy ifjúsági ének refrénje cseng fülembe: „Ó hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda, többé te nem keresnél más életet soha..." „Aki hisz énbennem -mondja Jézus- (...) annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek!"

Igen, átéljük-e a Lélek áradását? Azt, hogy ez az Erő nemcsak karjaiba vesz, hanem túlárad, túlcsordul rajtam! (Titokzatos valóság: „A legszebb és legmélyebb érintés, amelyet csak érzékelhetünk, a misztikum átélése..." -Karl Rahner)  Saint Exupery „Az éjszakai repülés" c. könyvében arról ír, hogy francia emberek Szaharában élő mórokat (akik még sose láttak vízesést) vittek el egy vízeséshez. „Komolyan, némán figyelték az ünnepi csodát. Az élet áradt ki a hegy méhéből...Ami itt egy perc alatt elfolyt, egész karavánokat feltámasztott volna... Isten nyilatkozott meg itt, nem fordíthattak hátat neki... A franciák sürgették őket. - Várni kell még -mondták a mórok - a vízesés végét meg kell várni. Meg akarták várni azt a percet, amikor Isten belefárad szeszélyébe. - De ez a víz így folyik ezer éve! -válaszolták a franciák. S a mórok nem győztek álmélkodni." Igen, a Lélek termővé teszi az életed, s az nem karácsonyfa-élet, amelyre kívűlről aggatnak rá minden szépet, hanem gyümölcsfa-élet, belülről, magától hoz termést, friss gyümölcsöt... Édesanyáknak türelmet, szeretetet, ráhagyatkozást, gyermekeknek engedelmességet, szívességet, jóságot... (Gal. 5)

Így imádkozzunk ma, hálát adva az Atyának gondviseléséért, ráhagyatkozva Jézus (Fiú) szavára és kérve a Lélek áradását!

Ének: 134. zsoltár, 264. és 479. dicséret