ÜZENET
A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2015/26.sz.

Lekció: János ev. 8, 37- 59

Textus: „Ha az Isten volna a ti Atyátok, szeretnétek engem, mert én az Istentől indultam el, és tőle jövök..." (Jn. 8, 42) „Bizony, bizony mondom néktek, ha valaki megtartja az én igémet, nem lát halált soha." (Jn. 8, 51)

Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem első hallásra (olvasásra) nagyon nem tetszett ez az igeszakasz... Meddő vita, kölcsönös vádaskodások, egymás „kiátkozása", Jézushoz méltatlan adok-kapok... Ráadásul éppen mára Szentháromság-vasárnapra esik ez evangéliumi rész, amikor a Fiúnak, Jézusnak is az isteni fenségét ünnepeljük... Sokkal jobban szeretjük azt a Jézust, aki csodát tesz, gyógyít, tanít, elmondja, hogy „én vagyok a világossága", mint aki „egy korabeli Mónika-show szintjén" beszél arról, hogy nem én vagyok az ördögtől, hanem ti...

Próbálom érteni Jézust, egész mondanivalóját, szándékát... S a következőkre jutottam:

Ő mindig tükröt tart az Őt keresők vagy éppen támadók elé...Ha bármit szeretnénk megtudni, megfogalmazni világról, Istenről, Jézusról, egyúttal mindig magunkat is definiáljuk, minősítjük vagy éppen leleplezzük... Nincs objektív megismerés, nem tudok tárgyilagos és kívülálló maradni... Ahogy Kálvin kezdi az Institutiót, hogy „bölcsességünk lényegében két részből áll, ezek pedig Istennek és önmagunknak megismerése..." Új-Delhiben található a híres Birla-templom, azaz érdekessége, hogy sok-sok apró tükör található a belső falain... Nem találkozhatsz Istennel, úgy hogy nem nézel szembe önmagaddal... Mielőtt bármit gondolsz Jézusról vagy bármit mondasz neki, Ő tükröt, az egyetlen valóságos, nem torzítós tükröt tartja eléd, amelyben láthatod, hogy ki vagy, milyen vagy, honnan jössz, kihez tartozol, milyen lelkület lakik benned...

Ő szeretne kimozdítani hamis identitásunkból! Konkrétan itt a zsidókat abból, hogy Isten fiainak, népének, Ábrahám utódjainak tartják magukat, ami önmagában nem baj... A probléma, hogy mindezekre úgy tekintenek, mint egy védőernyőre, amely alá beállnak, s meg vannak mentve... S ez elég, nem kell több, nem kell hit, személyes elköteleződés, igaz cselekedetek, hiteles élet...

„Legyetek büszkék arra, hogy magyar reformátusok vagytok...!" - szokták mondani a konfirmandus fiataloknak nemzet-és egyházszeretetre buzdító gondnokok. A jó szándékot értem, de azt is tudom, hogy büszkeség helyett sokkal inkább hitre, Jézus Krisztusban való igaz hitre lenne szükség!

Hallottam, hogy egyszer fiatalok összevesztek, s az egyik anyós valamilyen nemesi oklevelet lobogtatva ment át a másik családhoz, csak hogy tudják, kik ők, honnan jöttek, milyen felmenőkkel igazolhatjuk magunkat...

Sokan meg sem állnak a Legmagasabb Fórumig, s magát az élő Istent szeretnék kisajátítani maguknak... Sokkal hitelesebb az az alázat, amit vasárnap Intaházán éltem át: Úrvacsorára hívtam az istentiszteleten résztvevőket, mikor az egyik ember azzal „utasított vissza", hogy ő még nem érzi méltónak magát az Istenhez, nem tud annyira hinni Benne, hogy asztalközösségre lépjen Vele...

Jézus szeretne igazi jövőképet adni! „...ha valaki megtartja az én igémet, nem lát halált soha."  Ahogy nem ismerhetünk meg semmit és senkit önmagunk nélkül, úgy nem beszélhetünk identitásunkról (származásunkról, honnan jövünk?) sem anélkül, hogy a vég (halál), a jövő, a „hová?" ne jönne szóba. S Jézus itt ragadja meg az alkalmat, hogy újra felkínálja az örök életet - igéjének befogadása, szavának való engedelmesség által.

Mondhatjuk úgy, hogy Jézus azért „provokálta ki" ezt a csúnya, talán hozzá is méltatlan „szókaratét", azért „ment le" hozzájuk, hogy tükröt tarthasson nekik, hogy kimozdíthassa őket bunkerjeikből, s felvezethesse őket az Atya országába! Nemcsak őket, bennünket is!

Imádság: A „jó reformátusokért", a büszkékért, a bennfentesekért!

Ének: 68. zsoltár, 210. és 245. dicséret