Nyomtat Elküld Olvasási nézet

2015. november 15.

 

ÜZENET
A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2015/45.sz.

Lekció: János ev. 15, 18-27

Textus: „Ha gyűlöl titeket a világ, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt, mint titeket." (Jn. 15, 18)

 

Ha a Jézus búcsúbeszédeiből való korábbi igehirdetések arról szóltak, hogy Krisztus szeretetében vagyunk, akkor a mai igehirdetésnek pedig az lehetne a címe, hogy a világ gyűlöletében! Jézus nem akar becsapni bennünket, nem akar egy rózsaszín álomvilágban ringatni, azt sem hallgatja el, hogy a keresztyén élet a krisztusi erőtér mellett a világ gyűlölködésében is zajlik!

Ha gyűlöl titeket a világ... Tudom, sokakat zavar ez a Krisztus kontra világ szembeállítás... Bevallom, korábban engem is... Pláne, amikor ebből azt vonták le, hogy minden, ami nem kapcsolódik valamilyen módon Jézushoz, az mind a bűnös világé, tehát elvetendő: tánc, szórakozás, tv, internet... Tegnap a fiatalokkal Pápán voltunk hittanos találkozón, ahol volt könnyű zene, modern tánc, kosárlabda-show, mégis, hiszem, hogy Jézus is köztük volt és neki is tetszett... Sokat gondolkodtam, hogy vajon miért egyszerűsíti le Jézus így a világot, hogy van Ő és van a világ, a világosság és a sötétség, a jó és a bűn, mikor Ő is tudja, hogy a világ színes és összetett és minden keveredik: úgy gondolom azért, hogy ezzel is még inkább tudatosítsa bennünk, hogy mi az Ő szeretetében vagyunk, Őhozzá tartozunk, az Ő kiválasztottai vagyunk! (19.v.!)

Ha gyűlöl titeket a világ... Jézus két külön lelkületről beszél: az Ő szeretetéről és a világ gyűlöletéről! S e kettőt nem lehet elválasztani egymástól! Nem élhetünk úgy hiteles, Krisztus-követő életet, hogy közben a világ támogatását, szeretetét is élvezzük... Ahol fény van, ott árnyék is... Ahol érezhető az erő, ott megjelenik az ellenerő is... Jézus jelenléte, ereje, szeretete előhozza a világból az irigységet, a gonoszt, a gyűlöletet is! („Vagy a te szemed azért gonosz, mert én jó vagyok?" -Mt. 20, 15)

Megfigyelhető a történelemben, hogy minden hatalmi rendszer, amely csak az emberre (szabadságára, hatalmára, összefogására, vagyonára) épült, az előbb-utóbb ellenséget látott a keresztyénségben... Mert nem fér össze a bűnös emberi természet, a világ lelkülete  a „nem e világból való" Krisztussal! Jómagam is mióta „kiültem a világhálóra" keresztyén írásaimmal, még inkább érzem a kommentekből a megvetést, az igazából Jézus elleni indulatot... De ki az, a testvérek közül, akire nem tettek még legalább egy-egy negatív megjegyzést hite vagy templomba járása miatt? És rendjén is van ez így, erről beszél Jézus!

Ha gyűlöl titeket a világ... De fordítsuk csak ki ezt a felvetést, akár tesztként is használható: ha nem érzékeljük a világ ellenszenvét, gyűlölködését, akkor lehet, hogy nem Krisztus lelkületével éljük hívő életünket... Akkor megalkuvó, meghunyászkodó, világi a mi keresztyénségünk... Eszembe jut: hány kollégámat dicsérték már meg, hogy „igen, az belevaló, dörzsölt, világi figura, nem veti meg a szőlő levét, egyébként is nagy kanállal eszi az életet, az igen!" Ez is mutatja, hogy milyen kifordított értékrend uralkodik a világban, milyen a világ lelkülete, de, nekünk, ezzel szemben Krisztus lelkületéért kell naponta könyörögnünk!

Ha gyűlöl titeket a világ... majd Jézus így folytatja: „...tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt, mint titeket!" Igen, nekünk ebből kell erőt meríteni hitünk harcaihoz, hogy Jézus már végigjárta előttünk a világ gyűlöletének útját! Gondoljunk csak vissza, János evangéliumában, az eddig olvasott korábbi igeszakaszokban, vitabeszédekben mennyit konfrontálódott környezetével, hányszor támadták, hányszor határozták el, hogy megölik, a passióról és a kereszthaláláról nem is beszélve...

Érezzük-e a világ gyűlöletét? Engedjük-e, hogy ezzel szemben átjárjon bennünket Krisztus lelkülete? El tudjuk-e azt fogadni hitünk próbájaként, hogy minél inkább támadnak, annál közelebb állunk Krisztushoz? Tudunk-e erőt meríteni abból, hogy Jézust is kivetette magából ez az általa megváltott világ...?

Imádság: A keresztyénség ellenségeiért...

Ének: 111. zsoltár, 234., 454. és 455. dicséret

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 191, összesen: 678088

  • 2026. február 22., vasárnap

    Rácz-Vekerdi János bólyi lelkipásztor portréja.
  • 2026. február 20., péntek

    Az alkalmas, az alkalmatlan és a rendelt időről, böjtfőhöz közeledve.
  • 2026. február 19., csütörtök

    4. Nyári Gyermektábor-konferencia
  • 2026. február 19., csütörtök

    Gyermektábori szolgálók képzése indul tavasszal
  • 2026. február 18., szerda

    Egy kazettás magnó hatása a XXI. századi kis magyar médiatörténetre. – 2025 decemberében lett 100 éves a magyar rádiózás. A múltról, jelenről, közszol...
  • 2026. február 18., szerda

    Képek és imák párbeszédével invitál minket elcsendesedésre és szemlélődésre Nagy Károly Zsolt Böjt albuma. Reflexió, útmutató és beszélgetés a szerzőv...
  • 2026. február 16., hétfő

    Mindent megkaptam amire vágytam, de kiderült, hogy nincs rá szükségem.
  • 2026. február 16., hétfő

    Bevezetés a lelki beszélgetésbe és lelki kisérésbe - három alkalom lelkipásztoroknak
  • 2026. február 15., vasárnap

    Az egyházra irányuló kérdés rámutat annak válságára: a nyugati kereszténységben az egyház helye és szerepe folyamatos kérdéseket vet fel az elmúlt évt...
  • 2026. február 12., csütörtök

    Felkavarja a házasságról való gondolkodás állóvizét Mihalec Gábor könyve. A hűség kódja segít az újratervezésben és megoldáskeresésre késztet. Magyaro...