ÜZENET
A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2015/44.sz.

Lekció: János ev. 15, 9-17

Textus: „Ti barátaim vagytok..." (Jn. 15, 14)

Tegnap reggel, mikor beültem ide a templomba imádkozni, készülni, elképzeltem, hogy a testvérek itt ülnek mellettem, aztán egyszer csak mosolyogva bejön Jézus, s azt mondja nekünk: „Ti barátaim vagytok..." S ekkor dalok, énekek, dicséretek csendültek fel szívemben...

Az első Zalatnay Sarolta régi slágere: „Mindig kell egy barát..." Sokféle emberi viszonyulásban élünk (házastárs, családtag, rokon, munkatárs, ismerős stb.), mégis, így mondom, „gyárilag így vagyunk megalkotva", hogy barátra szükségünk van, mert sok olyan pluszt tud adni, amit más nem... Müller Péter gondolataiból hadd idézzek: „Barát az, aki megért - s akit mélységesen megértesz. Nem tudtok egymásnak hazudni. Túl közel van. Mintha magaddal beszélnél...találkoztunk már valahol.  És a másik ki nem mondott gondolat: ezért az emberért én mindenre képes vagyok. Az szeret igazán, aki életét adja a barátaiért. Sokféle vonzalom, egymásba kapaszkodás van a világon. De az ember által átélhető legmélyebb szeretet: a barátság..."

A következő ének, egy dicséret. „Ó Ábrahám ura, hadd áldjuk szent neved..." A barátság -hallottuk- egy speciális emberi kapcsolat, ez az ének azonban eszünkbe juttathatja, hogy Isten és ember között is lehet barátság: Maga az Úr a Szentírásban egy embert nevez barátjának, Ábrahámot ( s rajta keresztül az ő utódait - Ézs. 41, 8!). „Ábrahám hitt az Úrnak és Isten barátjának neveztetett." (Jak. 2, 32) Bizalom, hűség, ráhagyatkozás jellemezte barátságukat, én mégis az Isten-közvetlenséget emelném ki. Ma, amikor a reformációra is emlékezünk. Az egyház megújulási mozgalmának -többek között- nagy áldása, ennek a közvetlen Isten-ember kapcsolatnak a hangsúlyozása: Hogy nincs szükség közvetítőre, közbenjáróra (egyház, papság, szentek, szűzanya), hanem mint személyes barátomhoz, fordulhatok Jézusban az Istenhez! (Barsi Balázs atya is elismeri: „...azon a szinten, ahol a megkeresztelt ember Jézus érdeméből a megszentelő kegyelem révén részesül az isteni természetéből, Isten és a hívő lélek közé nem állhat senki és semmi...")

A harmadik egy gyermekének: „Tudod, van egy barátom, Jézus, Vele mindent megbeszélhetek, tudod, van egy barátom, Jézus, Ő megvigasztalja szívemet..." Járjuk a temetőket. Koszorúkat helyezünk a sírokra. Emlékezünk. Talán egy-egy jó barát sírjához is odalépünk. Érezzük szeretteink hiányát. Az űrt, amit ők hagytak maguk után. „Hiánylények" vagyunk. Jézus azért lett emberré, s azért jön hozzánk, hogy ezeket a fájdalmas, légüres tereket betöltse életünkben. Szeretetével, barátságával. Szentlelkével, a Paraklétosszal. (Emlékszünk még erre a szóra...?) Ahogy ott és akkor a búcsúzás dermedt csendjébe burkolózó tanítványoknak mondta, úgy itt és most nekünk is: „Ti barátaim vagytok..."

Végül a negyedik ének egy dicséret, egy induló: „Fel barátim, drága Jézus zászlaja alatt...!" (471. dics.) S ezzel együtt eszembe jut egy régi emlék: osztálytársaimmal buliztunk Zánkán a nyaralónkba, amikor beállított egy idős, lelkes, mosolygós hívő ember, Ács Gyula bácsi a hegedűjével, s ezt játszotta nekünk... Akkor csak nevettünk rajta, ma már tisztelem, hiszen vallom, hogy erre van szükség: elég a tespedtségből, a tétovaságból, a letargiából, ébresztő, induljunk Jézus szeretetével, barátságával, mosolyogva, énekelve a másik ember felé! Keresztyén testvéreink felé! Egymás felé! Akkor is, ha ma nem olyan a világ, más a légkör, s zárkózottabbak az emberek... Igen, igazából egy törvénye és egy örök programja van Jézus barátságának: „Az az én parancsolatom, hogy úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket. Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok..."

Imádság: Barátainkért, keresztyén testvéreinkért, szeretteinkért

Ének: 90. zsoltár, 294., 394. és 395. dicséretek