ÜZENET
A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2016/2.sz.

Lekció: János ev. 18, 1-9

Textus: „Mivel pedig tudta Jézus mindazt, ami rá vár, előlépett és így szólt hozzájuk: „Kit kerestek?" Azok pedig így feleltek: „A názáreti Jézust." „Én vagyok" - mondta Jézus." (Jn.18, 4-5)

A fennköltebb, szép, békés ünnepi napok után újra a küzdelmesebb, fárasztóbb, talán szenvedésekkel teli időszak következik - munka, iskola, újévre halasztott orvosi vizsgálatok, kezelések, egyéb intézni valók... Mint ahogy Jézusnál is a magasztos, dicsőséges főpapi ima után elérkeztünk János evangéliuma utolsó nagy fejezetéhez, a passióhoz, a szenvedéstörténethez, ma: Jézus elfogatásának történetéhez. De... Ahogy János evangélista ebben a történetben is megmutatja  a csak Jézusra jellemző, dicsőséges, isteni, csodálatos mozzanatokat, eseményeket, úgy mi is felfedezhetjük és megélhetjük ezeket a mi kis életünkben, passiónkban...

Kezdjük rögtön a helyszínnel, a Gecsemáné kertjével, ahol gyakran gyűlt össze Jézus tanítványaival. Igen, fontos, hogy meglegyenek ezek a meghitt, szent helyek, kis közösségek - ezeket én fontosabbnak tartom, mint pl. hogy az idén, jan. 1-től a Kossuth rádión minden nap lesz - „a vallási közösségek kultúrájának és értékeinek bemutatására, ápolására, gazdagítására" - reggeli ima. (Nem csoda, hogy háborog a liberális sajtó...)

Talán egy Jézussal szimpatizáló ember bocsátotta gyakran a tanítványok rendelkezésére a maga kertjét, Júdás is jól ismerte ezt a helyet, könnyű volt idevezetni neki egyrészt az ünnepek alatt a rendet megerősítve biztosító római katonákból, másrészt a helyi templomőrségből verbuvált, lámpásokkal és fegyverekkel felszerelt sereget. S ekkor előlépett Jézus! János evangélista csodálatos dramaturgiai érzékkel így mutatja be, hogy Jézus irányítja az eseményeket, Ő szabad, Ő áll az események reflektorfényében, mellette árnyékban poroszkál a fáklyás menet...

Jézus előlép! Mi, nehéz, szorult helyzeteinkben, engedjük-e előlépni Jézust, s tudunk-e bátran mögé állni és Őt követni - hiszen mégiscsak ez lenne a keresztyénség lényege...!

A rövid szóváltást (- Kit kerestek?  - A názáreti Jézust...) Jézus bemutatkozása követi, de több ez bemutatkozásnál: isteni kijelentés! „Én vagyok". Ebben ráismerhetünk az égő csipkebokornál Mózesnek bemutatkozó egyetlen, hatalmas szabadító Istenre - igen, itt, az elfogás-történetben! - , az Ő nevére („Vagyok, aki vagyok" II. Móz. 3, 14), amelyet most Jézus magára vesz! Másrészt „odahalljuk" az „Én vagyok" mögé Jézus önkijelentéseit ebből az evangéliumból: „ az életnek kenyere" (6, 48), „a világ világossága" (8, 12), „az ajtó" (10, 9), „a jó pásztor" (10, 11), „a feltámadás és az élet" (11, 25), „az út, az igazság és az élet" (14, 6) és „az igazi szőlőtő" (15, 1) Igen, amit és akit keresünk az új esztendőben is, azt mind megtalálhatjuk Jézusban!

Ha Jézus előlép és bemutatkozik, akkor az történik, ami itt is: „...visszatántorodtak és földre estek." (6.v.) Ha Jézus előlép, ott csoda történik, ott megérzik isteni kisugárzását és erejét, ott nem marad el az emberi hódolat aktusa és „...nevére minden térd meghajol..." (Fil. 2, 10), igen, ott épp az ellenkezője történik, mint amikor valaki nagy és híres embert látunk és azt mondjuk, hogy „nem voltam elájulva tőle, nem estem hanyatt előtte..." Aki igazán megérzi Jézus isteni lényét, az - lelki értelemben - igenis elájul Tőle...!

Hallottuk, elfogatásánál is, Jézus maga irányítja az eseménye-

ket, de nem magáért teszi. „...ha tehát engem kerestek, engedjétek ezeket elmenni!" (8.v.) - mondja a katonáknak, védelmébe véve tanítványait. Ez Jézus üzenete akkor nekik, most nekünk - mintegy még jobban kitágítva bemutatkozását, kijelentését: Én veletek vagyok...! Értetek vagyok...! Védelmetekre vagyok...! Engem most elfognak, de ti szabadok lesztek...! Engem nem sokára keresztre feszítenek és meghalok, hogy ti éljetek...!

Kívánom: éljük meg Jézus meghitt közösségét, bátor előlépését, isteni kijelentését, földre taszító erejét és csodálatos védelmét!

Imádság: Hogy Jézus előléphessen gyülekezetünkből, életünkből!

Ének: 5. zsoltár, 165. és 251. dicséretek