ÜZENET
A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2016/14.sz. Nagypéntek

Lekció: János ev. 19, 23-37

Textus: „Amikor Jézus meglátta ott állni anyját, és azt a tanítványt, akit szeretett, így szólt anyjához: Íme, a te fiad! Azután agy szólt a tanítványhoz: Íme, a te anyád! És ettől az órától fogva otthonába fogadta őt az a tanítvány. (...) „...az egyik katona lándzsával átszúrta az oldalát, amelyből azonnal vér és víz jött ki. Aki pedig látta ezt, az tesz róla bizonyságot, és az ő bizonyságtétele igaz, és ő tudja, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek! (Jn. 19, 26-27; 34-35)

Elvileg nagypéntek lehetne a nagy halál ünnepe, a nagy veszteség alkalma, keresztyén gyásznap, hiszen ilyenkor a keresztyén világ Jézus kereszthalálára emlékezik! Mégis, olyan csodálatos, hogy ahogy János evangéliumában olvassuk Jézus halálát, nem a veszteség és a gyász keríti hatalmába az embert, hanem három ajándékot fedezhetünk fel! S mindegyikben élet van! Nézzük ezeket visszafelé haladva: a hit, a sákramentumok és az új közösség, új emberi kapcsolatok!

Miért történik mindez? Miért vannak ezek leírva? Csak János evangélista jegyzi ezt meg: azért, hogy higgyetek! Igen, János ezzel a bizonyságtételével, amely több, mint az események puszta leírása, nem egyszerűen új ismereteket akar adni, nem is mély, együtt érző emberi érzéseket szeretne belőlünk kiváltani, hanem hitet akar ébreszteni bennünk! Élő hitet!

„...Hogy ti is higgyetek!" Ebben az is benne van, hogy egyedül Jézus keresztje és a róla szóló bizonyságtétel ad hitet! Minden más, aminek nem ez a forrása, nem igazi keresztyén hit! Jézus azért halt meg, hogy hit szülessen bennünk iránta! Igazuk van azoknak a teológusoknak, akik azt mondják, hogy a vallás az ember természetéből fakad, s ilyen alapon „minden ember gyógyíthatatlanul vallásos" (C.G.Jung), a keresztyén hit azonban a bűnös voltunkból, egészen pontosan abból, hogy Jézus bűneink miatt, „miattunk, érettünk és helyettünk" halt meg a golgotai kereszten!

Mi történt Jézus halálakor? Szintén csak János örökítette meg, hogy mikor a katonák - hogy biztos legyen Jézus halála - átszúrták az oldalát, vér és víz jött ki onnan. A sákramentumok jegyei: a víz a keresztségre, a vér az úrvacsorára emlékeztetnek. A víz az újjászületés, a megtisztulás szimbóluma, a vér pedig a szövetség vére! Mindkettő életfeltétel, élethordozó. Jézus meghalt, hogy életet adjon! Bár sokan vitatják, de mindez úgy is értelmezhető, hogy Jézus meghalt és az egyházban, a szent cselekményekben (is) él tovább! Tudunk-e sákramentumainkra életajándékként tekinteni? Sőt, nem egyszerűen életet jelentenek, hanem sz örök élet ígéretét hordozzák magukban. A keresztségnél: „Aki hisz, és megkeresztelkedik, az üdvözül!" (Mk. 16,16) Az úrvacsoránál: „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van!" - mondja Jézus (Jn. 6, 54) Mintha Isten maga készített volna illusztrációt, példát ehhez az igehirdetéshez: húsvétkor mind a két sákramentumot ki fogjuk szolgáltatni!

Végül: mi a kereszten haldokló Jézus végrendelete? Ez is János saját emléke, hogy édesanyját a szeretett tanítványra (Íme a te anyád), Jánost pedig édesanyjára (íme a te fiad) bízta! A két árvaságra jutott embernek ezzel nem kevesebbet üzen, minthogy akit most elveszítettetek, engem, azt ezentúl egymásban találjátok meg! Ezzel új viszonyulás, új, testvéri közösség, új emberi kapcsolatok jönnek létre! Egy új család, krisztusi közösség! Igen, itt is egy új élet ajándékát kapjuk! Vajon tudunk-e egymásra, a másik gyülekezeti tagra így tekinteni, hogy ő Isten ajándéka számomra, ő a lelki testvérem, benne (is) Jézus él tovább?

Hit, sákramentumok, közösség... Tudom, az egyházi életben mindennapos témák, dolgok, események ezek. Mégis, ebben a nagypénteki igehirdetésben, János evangéliuma alapján azt is megérthettük, hogy ezeknek mindnek Krisztus keresztje a forrása. Mind a hármat a megfeszített Jézustól kapjuk. Mind az Ő ajándéka! Bárcsak tudnánk ezeket Istennek Lelkével felértékelni magunkban, s így újulhatna meg hitünk, így jelentené számunkra még inkább a kegyelem forrásait a keresztség és az úrvacsora, s így élhetnénk tovább egy új, krisztusi, testvéri közösségben!

Imádság: Hogy tudjunk élni ezekkel az ajándékokkal!

Ének: 337., 341. és 466. dicséret