ÜZENET
A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2020/16

Lekció:  I. Móz. 49, 29-33; 50

Textus: El is ment József, hogy eltemesse az apját, és vele ment a fáraó minden udvari embere, udvarának vénei és Egyiptom összes vénei meg József egész háza népe, testvérei és apjának a háza népe.(...) Amikor eljutottak Góren-Háátádig, amely a Jordánon túl van, nagy és mélységes gyásszal siratták el ott; hét napig tartó gyászünnepet rendezett apjának József. (...) Amikor József bátyjai látták, hogy meghalt az apjuk, így tanakodtak: Hátha József bosszút forral ellenünk, és megfizet most nekünk mindazért a rosszért, amit vele szemben elkövettünk. (...) De József így szólt hozzájuk: Ne féljetek! Vajon Isten vagyok én? Ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította azt, hogy úgy cselekedjék, ahogyan az ma van, és sok nép életét megtartsa. (...) Azután József ezt mondta testvéreinek: Én meghalok, de Isten bizonyosan rátok tekint, és majd elvezet benneteket ebből az országból arra a földre, amelyet esküvel ígért meg Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak. (válogatott versek) Jézus mondja: „...mert én élek, és ti is élni fogtok." (János 14, 19)

Az év első vasárnapján kezdtük el olvasni József és testvéreinek történetét, s ma, húsvét szent ünnepén értünk a végére. Megismertük közben az apát, Jákóbot, az ő küzdelmes, de mégis áldott életét, nagypénteken hallottuk, hogy hogyan áldotta meg 12 fiát, hogyan búcsúzott el tőlük. Megismertük őket is, hallottuk a történet elején, hogy kis híján megölték legkisebb testvérüket Józsefet, s ezért a gonoszságukért végig bűnhődniük kellett. S természetesen végig követhettük József életét is, hatalmas karrierjét a rabszolgaságtól az egyiptomi birodalom éléig, láthattuk, hogyan volt vele mindenben az Úr, s hogyan lett áldott eszköze a birodalom, a környező népek, s köztük a Kánaánban élő családja megmentésében  a nagy éhínség idején.

Ma, húsvétkor, ebben a nagy világjárványban az utolsó igeszakaszunk temetésről, gyászról, Jákób és József haláláról szólt. Mint ahogy húsvét, az élet nagy ünnepét is megelőzte nagypéntek, Jézus Krisztus kereszthalála és eltemetése. Mégis van okunk húsvéti örömre!

Először is azért, mert halál és áldozat nélkül nincs élet, a halállal kapcsolatos teendők és a gyász is hozzátartozik az élethez! Hallottuk, Jákób temetését 7 napos gyászünnep keretében tartották meg, de előtte még az egyiptomiak 40 napig balzsamozták a holttestet és 70 napig gyászolták. Igen, a gyász egy hosszú folyamat. A veszteség feldolgozásához idő kell. S több szakaszon kell átmenni a gyászolóknak. Ezek: Tagadás. Harag. Alkudozás. Depresszió. És végül az elfogadás. A gyászban segítenek a tradíciók, a szokások és nagyon fontos a közösség támogatása. A keresztyén gyülekezet különösen is, Krisztus feltámadásának együtt örülők és a veszteségeink miatt együtt sírók közössége. Ahogy Pál írja: „Egymás terhét hordozzátok!" (Gal. 6, 2) Hallottuk: Halál nélkül nincs élet. Elfogadtuk-e Jézus halálát? Hogy értünk, miattunk és helyettünk halt meg? Elsirattuk-e, eltemettük-e, s vele együtt a mi bűneinket, gyarlóságainkat, mulandóságunkat?

Van okunk húsvéti örömre, ha tudjuk, nekünk megbocsátott Jézus és mi is meg tudunk másoknak bocsátani. Mert a megbocsátó szeretet az élet legfőbb jele! Ahogy láttuk Józsefnél. Apjuk halála után a testvérek megijedtek, hátha József most bosszút áll gonoszságukért. Ma is sokszor szerettünk halála felszínre hozza a családtagok között a régi sérelmeket, anyagi vitákat, s nem egyszer örök harag követi ezeket... Józseféknél nem így volt, hanem egy csodálatos hitvallást tett, amely az egész történet csúcspontja: „Ne féljetek! Vajon Isten vagyok én? Ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította azt, hogy úgy cselekedjék, ahogyan az ma van, és sok nép életét megtartsa." Igen, ez a bűnbocsátó szeretet teljesedett be Jézus halálában és feltámadásában, s ebben, a feltámadásában és az általa hozott örök életben szeretne mindenkit, az egész, járványtól, haláltól rettegő világot, s benne minket is részesíteni!

Végül átélhetjük a húsvéti örömöt, ha Isten ígéretének a valóságába helyezzük életünket, jövőnket, reménységünket! József is rendelkezik, hogy ha meghal, ősei földjére temessék, Isten ígéretének megfelelően. Emellett testvérei utódjaira nézve is előrevetíti a majdani hazatérést, az Egyiptomból való kivonulást, amely Mózes idejében lesz valósággá:  „...de Isten bizonyosan rátok tekint, és majd elvezet benneteket ebből az országból arra a földre, amelyet esküvel ígért meg Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak." S az is a jövő irányába mutat, hogy József harmadíziglen megláthatja utódait, ölébe veheti dédunokáit, mielőtt pihenni térne ősei mellé.

„Mert én élek és ti is élni fogtok!" Ez pedig már Jézus ígérete. Akkor mondta, amikor búcsúzott tanítványaitól, akik így a veszteséget, a gyászt élték meg Jézussal kapcsolatban. Azt gondolták, soha nem fogják látni Őt. Pedig milyen csodálatos ígéret és reménység van benne: „Én élek és ti is élni fogtok!"  Ez az ígéret elbírja a mi gyászunkat, halállal kapcsolatos gondolatainkat, dolgainkat. Ez az ígéret kiteljesedik Isten bűnbocsátó szeretetében, nekünk is erre kell törekednünk. S ez az ígéret valósággá lesz, amikor együtt leszünk az értünk meghalt és feltámadt, most is élő Jézus Krisztussal az örökkévalóságban! Ezért imádkozzunk!

Énekek: 353, 356, 459, 485