Nyomtat Elküld Olvasási nézet

2020. április 19.

 

ÜZENET
A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2020/17

 

Lekció:  I. Kor. 15, 1-11

Textus: „Eszetekbe juttatom, testvéreim, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek, amelyet be is fogadtatok, amelyben meg is maradtatok. (...) Mert én elsősorban azt adtam át nektek, amit én magam is kaptam: hogy Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint, eltemették, és feltámadt a harmadik napon az Írások szerint, és megjelent Kéfásnak, majd a tizenkettőnek. Azután megjelent több mint ötszáz testvérnek egyszerre (...) Legutoljára pedig, mint egy torzszülöttnek, megjelent nekem is. (...) De Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok..." (I. Kor. 15, válogatott versek)

 

Egy új sorozatot kezdünk ma el, a húsvét utáni első vasárnapon. Egészen pünkösdig Pálnak a Korinthusi gyülekezethez írt 1. levelének 15. fejezetével fogunk foglalkozni, amely a feltámadás-hit legrészletesebb kifejtése a Szentírásban! Miért ezt választottam? Egyrészt azért, mert épp hogy csak túl vagyunk húsvét ünnepén, amely az idén kurtán-furcsán alakult, gyülekezet nélkül, szokásaink, hagyományaink nélkül... Másrészt mindnyájan érezzük, hogy recseg-ropog a világ, minden bizonytalan, s ilyenkor talán még inkább szükségünk van a biztos alapra, amely számunkra, keresztyének számára nem más, mint a feltámadás-hit! Végül az is indokolja ezt az ige- és témaválasztást, hogy sokan a hívő emberek közül ezt a világjárványt Isten ítéletének tartják. Én pedig fontosnak tartom, hogy lássuk a világot megítélő Isten teljes uralmát, amelyre a feltámadás reménysége nyit távlatot!

„Eszetekbe juttatom, testvéreim, az evangéliumot..." kezdi Pál, s miért van erre szükség? Mert bizony olyan gyakran elfelejtjük... Annyi minden rárakódik... Igaz volt ez a Pál által alapított korinthusi gyülekezetre, amely egy szinkretista környezetben élte minden napjait, s mindenféle nemzetiségű, kultúrájú és vallású emberekből állt. S érvényes ez ránk nézve is, hiszen mi is egy „multi-kulti világban" élünk, ahol annyi információ ér minket nap mint nap, legújabban a koronavírussal kapcsolatos fejlemények, amelyek elfeledtetik velünk az alapot, a lényeget, az evangéliumot... Mit is egészen pontosan..?

„...hogy Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint, eltemették, és feltámadt a harmadik napon az Írások szerint..." Igen, ez a mi keresztyén hitünk lényege, kivonata, hogy Jézus Krisztus meghalt és feltámadt értünk! Fontos itt látnunk, hogy a kettő (Jézus halála és feltámadása) összetartozik, egy egységet képez, magát a megváltás művét! Aztán azt, hogy mindezek érettünk történtek, ránk irányulnak! Végül azt, hogy ezek nem a mi vágyálmainkra vagy éppen meggyőződésünkre épülnek, hanem Isten kijelentésére, Igéjére! Ezért írja le Pál többször is, hogy az „Írások szerint"! S tudják mi a legcsodálatosabb ebben? Hogy első hallásra olyan ez, mint egy dogma, egy tétel, azonban mégsem csupán egy száraz, élettelen tanról van szó, hanem egy személyes találkozásról, a feltámadt és élő Jézus Krisztussal! Hogy írja Pál?

„...megjelent Kéfásnak, majd a tizenkettőnek. Azután megjelent több mint ötszáz testvérnek egyszerre (...) Legutoljára pedig, mint egy torzszülöttnek, megjelent nekem is... Megjelent, megjelent, megjelent..! Mint egy új termék a piacon, s annak a reklámja lenne... Szenzáció..! S valóban az! A konfirmációs könyvben van egy dupla ábra, az egyikre az van írva, hogy a XX.sz. legnagyobb szenzációja, hogy ember a holdon! A másikon: A világtörténelem legnagyobb szenzációja, hogy Isten a Földön..! S ezt még ki lehetne ezzel egészíteni, hogy az értünk meghalt és feltámadt Krisztus sokaknak megjelent, s Neked is megjelenhet! Szenzáció! Vajon találkoztál-e már vele? Ott van-e az életedben? S látod-e szemében fogyatékosságodat, „torzszülött-voltodat", bűneidet, ó-emberedet, ahogy Pál..? S van-e benned annyi alázat, mint a Saulból lett Pálban, aki a lista legvégére tette magát..? Igen, Pál tudta, hogy „a magam erejéből lettem senki", ahogy egy mai keresztyén megfogalmazta, elgondolkodtató módon... Ő ezt így írta le:

„De Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok..." Én nem gondolom, hogy ez a járvány már Isten ítélete, de azt igen, hogy világosan megmutatja, hogy mennyire nem vagyunk mindenhatóak, istenek, ki vagyunk szolgáltatva, mindenek előtt, Ő néki..! És azt is, hogy Isten megítéli önhittségünket, s szeretne „rávezetni" bennünket Krisztusra! Ahogy egy tehetséges zeneszerzőről olvastam, hogy fiatal korában el volt telve magával: Én, én, én... Aztán 30 fölött már megemlítette mesterét is: Én és Mozart... 50 fölött a sorrend megfordult, rájött, hogy többet tanult tőle, mint amennyit saját tehetségéből, szorgalmából tud felmutatni: Mozart és én... Végül halála előtt érett meg annyira, hogy elismerte, mindent mesterének köszönhet: Mozart, Mozart, Mozart... Ennek mintájára, Krisztus, Krisztus, Krisztus... Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok..!

Foglaljuk össze új sorozatunk első részét: Isten Lelke szeretné eszünkbe juttatni nekünk is az evangéliumot, azt, hogy Jézus meghalt és feltámadt értünk! Mindez nem egy holt dogma, hanem egy személyes találkozás az élő Úrral: Ő megjelent sokaknak, s szeretne a mi életünkben is jelen lenni, hogy elmondhassuk, együtt Pállal: „De Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok..."  Imádkozzunk: „Jutalmazz jelenléteddel, fényes feltámadással, és az örökké boldog életben add jutalmul magad!"  (Szent Benedek)

Énekek: 50, 226, 230, 349

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 39, összesen: 643272

  • 2025. október 23., csütörtök

    A jobbára halk szavú költő szinte kiált a bűn és a gyász felett; a halál árnyékában pedig hangot ad félelmének, megtört hitének is.
  • 2025. október 22., szerda

    Egy dunamelléki református lelkész fia, akit vélhetőleg egy szovjet katona lőtt fejbe 1956-ban. Ismerjék meg Okos Pál eddig fel nem dolgozott történet...
  • 2025. október 21., kedd

    Hálaadó istentiszteleten ünnepelték a váchartyáni reformátusok templomuk 240 éves fennállását.
  • 2025. október 19., vasárnap

    Megjelent Visky András friss regénye, az Illegalisták. Újabb lehetőség, hogy gyógyuljon a közösségi emlékezetünk. Légszomjregény. Visky Andrással besz...
  • 2025. október 17., péntek

    A szegénység elleni küzdelem világnapján, október 17-én indítja el hatodszor a Magyar Református Szeretetszolgálat a Karácsonyi álom programot.
  • 2025. október 16., csütörtök

    Templom, istálló, iskola – hogyan kapcsolódnak egymáshoz? Erre kerestük a választ Dunavecsén, ahol lóasszisztált fejlesztés indult idén szeptemberben ...
  • 2025. október 16., csütörtök

    Egy képzés, ahol a támogató közösség megtapasztalása legalább annyira fontos, mint a tanultak – mondták gyülekezetplántáló lelkipásztorok a City to Ci...
  • 2025. október 15., szerda

    November 10-ig várja a jelentkezéseket a Dunamelléki Református Egyházkerület Beruházási Főigazgatósága.
  • 2025. október 15., szerda

    A Református Pedagógiai Intézet október 11-én, szombaton tartotta Országos Katechetikai Konferenciáját a Ráday Házban.
  • 2025. október 14., kedd

    Református egyetemi misszió indult Pécsen október 1-jén. Az alapokat már a tavalyi évben letették, de teljes állásban most áll szolgálatba Szabó Leven...