Nyomtat Elküld Olvasási nézet

2020. április 26.

 

ÜZENET
A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2020/18

 

Lekció:  I. Kor. 15, 12-19

Textus: „Ha pedig Krisztusról azt hirdetjük, hogy feltámadt a halottak közül, hogyan mondhatják közületek némelyek, hogy nem támadnak fel a halottak? Hiszen ha nem támadnak fel a halottak, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is. (12-14)

 

Folytatjuk a múlt vasárnap megkezdett sorozatunkat a feltámadás-hitről, az I. Kor. 15 alapján. S szeretném rögtön az elején elmondani, hogy milyen dolgok/körülmények nehezítik a megértését ennek az igének. Az egyik, hogy ez egy nagyon elvont, elméleti, tétel-jellegű megfogalmazás, nem hétköznapi nyelven hangzik az ige. De ezért is fogok majd egy gyakorlati példát mondani az igehirdetés során. A másik, hogy amit ott és akkor Pál elmondott/leírt a korinthusiaknak azt nekünk úgy kell megértenünk, ahogy az itt és most elhangzik. A jelenlegi körülmények között. Egy világjárvány kellős közepette. Amikor jelen állás szerint világszerte kb 2 és fél millió az igazoltan fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig közel 200 ezer, Magyarországon pedig közel 2500 embernél mutatták ki a vírust és 250 körül van az áldozatok száma. Érezzük, hogy amikor ilyen közel van hozzánk a halál, akkor máshogy értjük ezeket a fogalmakat, mint élet, halál, feltámadás... Harmadsorban pedig azért nehéz megérteni igénket - „Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is." - mert ez egy negatív megfogalmazás, s igazából csak akkor fog az üzenete kibomlani előttünk a maga szépségében és gazdagságában, ha pozitív módon, tagadás és hiányt kifejező szavak nélkül próbáljuk meg kifejteni az üzeneteit!

1, Krisztus feltámadt, ezért hihetünk a holtak feltámadásában! Krisztus feltámadt! Múlt vasárnap már elhangzott és nagyon sokszor el fogom még mondani ezekben az igehirdetésekben is, hogy ez a keresztyén hit alapja: Krisztus feltámadt! Minden erre épül! Minden ebből következik, ami hitünkkel, keresztyénségünkkel, egyházunkkal kapcsolatos! Krisztus feltámadt, ezért hihetünk a halottak feltámadásában, először is! Nem tudom, bele szoktunk-e gondolni abba, hogy hányszor megvalljuk, pl.amikor az apostoli hitvallást elmondjuk: „Hiszem a test feltámadását és az örök életet..." Vagy amikor látjuk a temetőkben ezeket a betűket, hogy ABFRA, ami azt jelenti, sokan már nem is tudják, hogy A Boldog Feltámadás Reménysége Alatt..! Azt, hogy hogyan kell ezt érteni, s hogyan lesz majd, arról a későbbi igeszakaszok kapcsán fogunk majd beszélni.

2, Krisztus feltámadt, ezért van értelme az igehirdetésnek ill.az ige hallgatásának! Igen, az igehirdetés nem csak egy információ a naponta elhangzó millió és millió információ között, hanem Isten élő szava, isteni erővel elhangzó szó, bárki is legyen az igehirdető és bármilyen csatornán is jusson el hozzánk az ige! Gyülekezeti közösségben, televízióban, rádióban vagy éppen interneten leírva, olvasott formában. S akkor is van értelme az igehirdetésnek, ha mi másképp gondoljuk, mert velünk van a baj, s nem tudjuk befogadni az igét. Erre nézve van egy tanulságos történetem egy fiatalemberről, akinek az volt a gyakorlati kérdése, problémája, hogy nem tudta megjegyezni, miről szólt... Megkereste mesterét. Ő azt mondta neki, itt egy véka, hozz nekem egy kosár vizet a patakból..!Úgy is tett a fiú, de mire visszért hozzá, az összes víz kicsöpögött a kosárból. Menj vissza még egyszer..! -mondta neki a mester, de megint ugyanígy járt... És kifolyt az összes víz, hiába merítette meg, s vitte oda neki harmadszor is, negyedszer is, tizedszer is... Amikor a 10. próbálkozásánál kifakadt a fiú, a mester csak ennyit mondott: „igen, lehet, hogy egy csepp víz nem maradt benne, de nézd meg, milyen tiszta lett a kosár..!" Érjük, ugye? Az igehirdetés a Szentlélek által formálja, tisztítja lelkünket, szívünket, életünket, elvégzi Istentől kapott feladatát, küldetését.

3, Krisztus feltámadt, ezért lehet hitünk! Igazi, Krisztus megváltó halálára és feltámadására épülő hitünk! Hogy Jézus Krisztus meghalt és feltámadt értem, megszabadított bűneimtől, s örök életet adott! Ez az igazi hit Isten ajándéka, amit Felülről jön, s csak elfogadni lehet. Ezt nem tudom magam megszerezni, magamból előhozni, ez nem emberi természetünkből, kultúránkból, neveltetésünkből fakad. Igen, ez nem vallás, nem is kétségbeesett emberi reménykedés, hanem élő hit a feltámadt Jézus Krisztusban! Sokan mondják, hogy valamiben/valakiben hinni kell. Igen, persze, az ember már csak olyan, hogy keresi a biztos pontokat, a kapaszkodókat, főleg akkor, amikor minden bizonytalan, amikor ki vagyunk szolgáltatva mondjuk egy világjárványnak... Lehet hallani a hírekben, hogy ugrásszerűen megnőtt ezekben a napokban a lelki segélyvonalakhoz befutott hívások száma... A pszichológus szakemberek a tudatosságot hangsúlyozzák, hogy hiteles forrásokból próbáljunk információkhoz jutni, hogy minél kevesebb legyen a bizonytalansági faktor, melyek növelik a félelmet, a pánikot. Fontos a pozitív, jó hírekre fókuszáló szemlélet, vagy éppen a nyelvhasználat: nem mindegy pl. hogy hogy mondjuk, hogy távolságot kell tartani szeretteinktől, embertársainktól vagy hogy így is érzelmi közelségben lehetünk hozzájuk...

Isten világában is fontos a bizonyosság. „Tudom, kiben hittem!" - mondja Pál. Tudom, hogy Krisztus feltámadt, ezért hihetünk a feltámadásban, ezért van értelme az igehirdetésnek és ezért lehet hitünk, Benne, élő Krisztusunkban! Ezért a hitért imádkozzunk!

Énekek: 62, 231, 238

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 39, összesen: 643272

  • 2025. október 23., csütörtök

    A jobbára halk szavú költő szinte kiált a bűn és a gyász felett; a halál árnyékában pedig hangot ad félelmének, megtört hitének is.
  • 2025. október 22., szerda

    Egy dunamelléki református lelkész fia, akit vélhetőleg egy szovjet katona lőtt fejbe 1956-ban. Ismerjék meg Okos Pál eddig fel nem dolgozott történet...
  • 2025. október 21., kedd

    Hálaadó istentiszteleten ünnepelték a váchartyáni reformátusok templomuk 240 éves fennállását.
  • 2025. október 19., vasárnap

    Megjelent Visky András friss regénye, az Illegalisták. Újabb lehetőség, hogy gyógyuljon a közösségi emlékezetünk. Légszomjregény. Visky Andrással besz...
  • 2025. október 17., péntek

    A szegénység elleni küzdelem világnapján, október 17-én indítja el hatodszor a Magyar Református Szeretetszolgálat a Karácsonyi álom programot.
  • 2025. október 16., csütörtök

    Templom, istálló, iskola – hogyan kapcsolódnak egymáshoz? Erre kerestük a választ Dunavecsén, ahol lóasszisztált fejlesztés indult idén szeptemberben ...
  • 2025. október 16., csütörtök

    Egy képzés, ahol a támogató közösség megtapasztalása legalább annyira fontos, mint a tanultak – mondták gyülekezetplántáló lelkipásztorok a City to Ci...
  • 2025. október 15., szerda

    November 10-ig várja a jelentkezéseket a Dunamelléki Református Egyházkerület Beruházási Főigazgatósága.
  • 2025. október 15., szerda

    A Református Pedagógiai Intézet október 11-én, szombaton tartotta Országos Katechetikai Konferenciáját a Ráday Házban.
  • 2025. október 14., kedd

    Református egyetemi misszió indult Pécsen október 1-jén. Az alapokat már a tavalyi évben letették, de teljes állásban most áll szolgálatba Szabó Leven...