ÜZENET
A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2020/56.sz.

Lekció: Zsolt. 103

Textus: „Áldjad lelkem az Uram egész bensőm az Ő szent nevét! Áldjad lelkem az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled! Ő megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet, megváltja életedet a sírtól, szeretettel és irgalommal koronáz meg!"

Karácsonykor, az úrvacsorai liturgia hálaimájánál döntöttem el, hogy óév utolsó estéjén is ezt fogom felolvasni, s erről a zsoltárról fogok beszélni, csakhogy ezúttal nem egy úrvacsorai közösségért mondunk csupán hálát a zsoltáros szavaival, hanem az egész esztendőért! Érdekessége ennek a szép zsoltárimádságnak, hogy igazából nem Istent szólítja meg közvetlenül, hanem önmagát, saját lelkét! Mintha magában beszélne..! Bár azt mondják, csak a bolond tesz ilyet, szerintem nem... Sőt, nem csupán a mindennapokban szoktunk magunkban beszélni, hanem ez az önmegszólítás lehet egy művészi kifejező eszköz is, így a Bibliában is találunk ilyeneket. Mint pl a bolond gazdag példázatában így szólítja meg magát: „...én lelkem, sok évre van félretéve, egyél,igyál, vigadozzál..!" S az Úr ezt válaszolja erre: „Bolond, még ma éjjel elkérik a te lelkedet, kié lesz mindaz, amit felhalmoztál..?" Itt tehát a bolond magát áltatja és a felhalmozott javak biztosítják számára a jövőt, míg zsoltárunkban a zsoltáros Isten dicsőítésére bíztatja magát, s kifejezi, hogy Isten tart meg minket az Ő javaival, jótéteményeivel!

A mai igehirdetésünkben Isten tulajdonképpen bele szeretne szólni a mi önmagunkkal folytatott párbeszédünkben, s nem akar mást tudomásunkra hozni, mint hogy ne feledjük el, mennyi jót tett velünk!

Ezt lehet így magában érteni. Olyan jó dolgokat, melyeket megszoktunk, mint pl. hogy fedél van fejünk fölött, van mit ennünk, innunk, család vesz körül minket és a többi, és a többi... Most olvasok egy könyvet egy új-kaledóniai szigetről, ahol 250-en élnek, s a „véneknek" az a szerepük, hogy a szokásjogot biztosítsák, a tradíciót, ahogy régen is csinálták. Mint pl. hogy mindig legyen egy „örök ellenzék" a főnök hatalmának ellensúlyozására, vagy hogy a vendégnek egy saját kunyhót építsenek, ha meg túlságosan jóllakott, dobják a hideg tengervízbe..! Vajon mi látjuk-e a megszokott dolgokban és a szokásokban is Istennek jóságát, gondviselését? Azt, hogy mennyi jót tett velünk a 2020-as esztendőben is? Vagy csak a rosszakat (koronavírus...) jegyezzük meg..? De gondolhatunk a teremtéstörténetre is, hogy minden nap minden teremtményére (világosság, víz, állatok stb.) azt mondta Isten, hogy jó..! Nem felejtjük el ezeket?

De érthetjük úgy is, hogy a jó dolgok alatt az utána következő felsorolást érti a zsoltáros:

„Megbocsátja minden bűnödet..." Nem kell magunkkal cipelni az új évbe a bűn terhét, nem kell hogy mint valami fal elválasszon minket a másik embertől és az élő Istentől, s nem kell adósságként nyugtalankodnunk miatta..! „Le ne menjen a nap a ti haragotokon..!" - mondja az apostol, de érthetjük ezt úgy is, hogy ne haraggal zárjuk le ezt az ó esztendőt, van még néhány óránk egy-két telefonhívásra..! De gondolhatunk az elején említett úrvacsorai liturgiánk intelmére is, miszerint „bocsássatok meg egymásnak, ahogy Jézus is megbocsátott tinéktek!"

„Meggyógyítja minden betegségedet..." Igen, az is nagyon jó, ha tudunk úgy gondolni Istenre, hogy Ő nem csak Teremtőnk, hanem újjáteremtő Urunk is... Mi bízunk az orvosokban, terápiákban, gyógyszerekben, és az Ő újjáteremtő hatalmában? És abban, hogy Ő nem csak a testünk egész-ségét akarja, hanem testestől lelkestől szeretne minket egyben látni? Vagy gondolunk-e arra, hogy Jézus sem csupán a vakságot, bénaságot vagy éppen a leprát vette el „pácienseitől", hanem hitében gyógyította meg őket..?!

„Megváltja életedet a sírtól..." Ilyenkor jobban érezzük az elmúlást, a vírus is sok áldozatot szedett már, és gyülekezetünkben az új esztendőt is két temetéssel kezdjük... Ezért is van még inkább szükségünk élő húsvéti hitre: az értünk meghalt és feltámadt Jézus Krisztusban új és örök életre van ígéretünk, ezért a haláltól sem kell félnünk, abban is Ő lesz velünk!

„Szeretettel és irgalommal koronáz meg..." Igen, ez is az Isten jósága, hogy irgalmasok lehetünk! Ez az Úr legistenibb tulajdonsága, az emberben is ez lehet a legmagasztosabb vonás..! Ebben a hideg és könyörtelen, „irgalmatlan" világban az irgalom gyakorlásával a legmagasabb szintű, rendű életet élhetjük! Gondoljunk csak az irgalmas samaritánusra, aki azzal, hogy segített a félholtra vert emberen (szemben a pappal és a lévitával), szembe ment a világ farkastörvényeinek, lehajolt a másik emberhez (ahogy Isten is hozzánk karácsonykor...), bekötötte sebeit, enyhített szenvedésein. Egyszóval: jót tett vele, szerette... Így viszonozta Isten jóságát, azt, hogy Ő mennyi jót tett velünk! Igen, ezt ne feledjük el!

Imádkozzunk, hogy tudjunk mindezért hálát adni!

Énekek: 90, 265, 280