Nyomtat Elküld Olvasási nézet

2020. február 16.

 

ÜZENET
A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2020/7

 

Lekció:  I. Móz. 42

Textus: József tehát felismerte a testvéreit, de azok nem ismerték fel őt. Ekkor József visszaemlékezett az álmokra, amelyeket róluk álmodott (...) De így beszéltek egymás közt: Bizony, a testvérünkért bűnhődünk most, mert láttuk az ő nyomorúságát, amikor könyörgött nekünk, de nem hallgattunk rá. Emiatt ért utol bennünket ez a nyomorúság. (...) Akkor megparancsolta József, hogy töltsék meg a zsákjaikat gabonával, de mindegyikük pénzét tegyék vissza a zsákjába, és adjanak nekik útravalót.(...) Ekkor Rúben azt mondta apjának: Az én két fiamat öld meg, ha nem hozom őt vissza! Bízd csak rám, és én visszahozom őt hozzád. (I.Móz. 42 válogatott versek)

 

Akár négy igehirdetést is el lehetne mondani a most hallott, gazdag mondanivalójú történettel kapcsolatban...

Az elsőnek ez lehetne a címe: az álomból valóság lesz..! Tudom, volt már hasonló (álom és valóság), éppen az első, amelyben megismerhettük Jókób családjának viszonyait, a rosszul szerető apával, az álmodozó legkisebb fiúval, Józseffel és az őt egyre jobban meggyűlölő testvéreivel... Igen, ez az álmodozó fiú, József nagyra törő álmokat álmodott, a búzakévék meghajolnak előtte... Amit éreztek is a testvérek, hogy mit jelenthet („király akarsz lenni fölöttünk...?") S most azt látjuk a folytatásban, hogy az álomból valóság lesz: „Amikor József bátyjai megérkeztek, arccal a földre borultak előtte...", Józsefből nagyon nagy ember lett, s most a testvérei az ő szolgáinak mondják magukat... S mindez azért alakulhatott így, mert a fáraó „kövér tehenes-sovány tehenes" álma is valósággá vált, beköszöntött a 7 bő esztendő után a 7 szűk esztendő, éhínség lett az egész földön, s Jákób Egyiptomba küldte fiait élelemért, mert valaki gondoskodott róla, hogy legyen elegendő élelem felhalmozva... Így kerültek József testvérei Egyiptomba, s most  ott térdelnek előtte. Az álomból valóság lett... Azt hiszem, ilyen forgatókönyvet tényleg csak a Nagy Rendező képes megvalósítani emberek, közösségek életében... Keressük ezt az Urat, akinél az álom is valósággá lehet!

A következő: Bűn és bűnhődés... A testvérek elkövettek egy bűnt, évtizedekkel korábban, s talán azt gondolták, már megúsztuk... Mennyi ilyet lehet hallani, pl.az úszólányokat molesztáló masszőr, akinek 80 fölött kellett bíróságra állnia több évtizede elkövetett bűneiért vagy az a gyilkos, aki 10 év után adta fel magát a rendőrségen... De a Szentírásban, különösen az Ószövetségben minden bűnnek megvan a következménye, a bűnt elkövetőnek bűnhődnie kell... Itt a testvérek akkor érezték, hogy bűnhődnek, amikor nem hitt nekik József, próbára téve kémeknek tartotta őket, s három napig börtönbe zárta őket... Ezek után jutottak el erre a kollektív bűnbánatra: „Bizony, a testvérünkért bűnhődünk most (...) Emiatt ért utol bennünket ez a nyomorúság..." Örök kérdések: mindenki azt kapja, ami jár...? Minden bűnös megkapja méltó büntetését..? Minden bűnös bűnhődik...? Van igazság a földön...? S az igazság viszi előre (menti meg, váltja meg) a világot...?

Erről is szólhatna egy harmadik igehirdetés, azzal a címmel, üzenettel, hogy: Többet adni, mint ami jár..! Ezt teszi József... Ahelyett hogy azt mondaná/tenné, hogy most megkapjátok a magatokét, most büntetek, most szenvedjetek ti is... Mit tesz? „...megparancsolta József, hogy töltsék meg a zsákjaikat gabonával, de mindegyikük pénzét tegyék vissza a zsákjába, és adjanak nekik útravalót..!" Értjük ezt? Paul Ricour francia teológus, filozófus ezt nevezi a keresztyén etika lényegének, a „bőség logikájának", szemben a világ egyenértékűségre törekvő logikájával... A világban mindig annyit fizetünk valamiért, amennyit az ér, nem többet... Annyit kapunk, amennyit érdemlünk, nem többet... Vagy annyit kapunk, amennyit adunk, nem többet... Ezzel szemben a krisztusi etika arról szól, hogy tudunk-e többet adni a másiknak, amennyit érdemel, azon az alapon, hogy Krisztus is meghalt értünk bűnösökért, hogy nekünk örök életet adjon..?! József ebben is majdnem krisztusi magasságig jutott, amikor megajándékozta a büntetést érdemlő testvéreket...

Végül: A szeretet soha nem hiábavaló, meg van a hatása..! Igen, mielőtt azt gondolhatnánk, hogy csak „kevés bolond" lenne képes a bőség logikája szerint élni és cselekedni, mondván, hogy akinek ad az ember, az sokszor hálátlan, lepereg róla, tehát nem éri meg jónak lenni... A testvérekben mégis megmozdult valami... Már mondtuk, hogy először is rájöttek, hogy nem véletlen kerültek börtönbe, Isten rávezette őket, hogy bűnük miatt kell bűnhődniük... Most pedig Rúben az, akiből ez a szeretet vált ki olyan önfeláldozó magatartást már otthon, amire korábban biztos nem lett volna képes. Azt mondja a legkisebb gyermekét elengedni nem akaró apjának, hogy „Az én két fiamat öld meg, ha nem hozom őt vissza..!"  Az is itt derül ki, hogy nem öncélúan, netalán bosszúból veti próba alá József a testvéreit, hanem azért, hogy megérezzék a súlyát az igazságnak, de főleg a kegyelemnek... Isten bűnbocsátó kegyelmének!

 

Imádkozzunk, hogy mi is eljussunk bűneink felismeréséig, a bűnhődés (büntetés) jogosságáig és a bőség logikájának megtapasztalásáig!

Énekek: 30, 229, 254

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 37, összesen: 682896

  • 2026. március 15., vasárnap

    Második alkalommal szervez jótékonysági futóversenyt a Tököli Református Egyházközség egyik gyülekezeti tagja, Kálmán Toncsi gyógyulásáért.
  • 2026. március 14., szombat

    Pákozd és Sukoró református lelkipásztoraival történelmi emlékezetről és nemzeti identitásról beszélgettünk nemzeti ünnepünk apropóján.
  • 2026. március 13., péntek

    A Magyar Református Szeretetszolgálat húsvéti adománygyűjtést indított.
  • 2026. március 13., péntek

    Életének 97. évében, 2026. március 13-án elhunyt Ritoók Zsigmond ókortudós és klasszika-filológus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a budape...
  • 2026. március 12., csütörtök

    Bach Mindenkinek Fesztivál – egy orgonaművész szemével
  • 2026. március 10., kedd

    Beiktatták szolgálatába Tóth Róbertet, a Szentmártonkátai Református Egyházközség nemrégiben megválasztott lelkipásztorát.
  • 2026. március 09., hétfő

    Könnyű annak, aki Isten egyértelmű akaratára válaszol egész életével? Győriné Vince Krisztina felnőttként, három gyermekkel kapott lelkészi elhívást. ...
  • 2026. március 07., szombat

    Nemcsak ételt ad az éhezőnek, hanem asztalt is terít neki. Ez az Isten iránti imádat egy formája.
  • 2026. március 05., csütörtök

    Saját tavaszunk nem köszönt be magától, nekünk kell elmozdulnunk a felmelegedés felé, amelyhez Krisztus keresztje jelöli az ikszet életünk hőmérőjén.
  • 2026. március 04., szerda

    Fekete Márton marosvásárhelyi lelkészként kérte az Urat, hogy tegye a helyére hivatásában. Az Imádság Háza lelki vezetőjét kérdeztük eddigi útjáról.