Nyomtat Elküld Olvasási nézet

2020. január 26.

 

ÜZENET
A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2020/4

 

Lekció:  I. Móz. 40

Textus: „Ők azt felelték neki: Álmot láttunk, de nincs, aki megfejtse. József ezt mondta nekik: Istennél van a megfejtés. Mondjátok el nekem! (8.v.) (...) A főpohárnokot visszahelyezte pohárnoki tisztségébe, és ő adhatta a poharat a fáraó kezébe, a fősütőmestert pedig felakasztatta, úgy, ahogy József megfejtette az álmukat. De a főpohárnok nem gondolt Józsefre, hanem megfeledkezett róla. (21-23)

 

Álom, álom, édes (?) álom... Avagy: az egyiknek sikerül, a másiknak nem... József nem csak álmodik, hanem Isten adott neki olyan képességet, hogy az álmokat is meg tudta fejteni. Hallottuk, a börtönben megfejtette a fáraó két bizalmi emberének, a főpohárnoknak és a fősütőmesternek a különös, jövőjükre, sorsukra irányuló álmait, s ma ennek kapcsán beszélünk három fontos és érdekes témáról, az álmokról, a predestinációról és a gondviselésről...

Először tehát néhány tudnivaló az álomról, majd mindez történetünk és a Szentírás tükrében... Mindenki álmodik, legfeljebb nem emlékezünk rá... Mióta ember az ember, érdeklődik az álmok és jelentésük iránt, sőt, külön tudomány foglalkozik vele, az onirológia, az álmoskönyveknek pedig se szeri, se száma... S.Freud, a pszichoanalízis atyja korszakalkotó művében azt írta, hogy az álmok nem a véletlen művei, hanem tudatalatti világunk megnyilvánulása, egy ablak, amelyen át betekinthetünk a tudatalattinkba! Polcz Alaine magyar pszichológusnő az álom következő funkcióit állapította meg: napi történésekről szóló, ismétlődő álmok, rémálmok, konfliktusokat megjelenítő álmok, problémamutató és -megoldó álmok, jelző-, jós- és sugalmazó álmok... Történetünkben a két főember álmai jelző- ill. jós álmok, részben szimbolikusan, részben reálisan jelezve a sorsukat, az egyiknek vesztét, a másiknak hivatalába való visszahelyezését. A Szentírás alapján két fontos megállapítást tehetünk: 1, Az álom (is), így tudatalatti világunk is Isten felségterülete! 2, Az álom is lehet Isten kijelentésének eszköze! (Gondoljunk csak arra, hogy a „másik" József álmában kapott kijelentést arra nézve, hogy Jézus, a Szabadító, az  Immánuel eljön ebbe a világba!)

Az egyiknek sikerül... Akaratlanul  felmerül a predestináció gondolata is, az egyik miért igen, a másik miért nem..? Kin múlik az üdvösség ill.a kárhozat? Tudjuk Kálvin egyik fontos tanítása volt, hogy Isten egyeseket eleve üdvösségre, másokat kárhozatra rendelt... Így ez nagyon végzetszerű, mintha rajtunk nem múlna semmi... Mintha egy sakkparti figurái lennénk csupán velünk lépegető Felsőbb Hatalmak kezében, feketék vagy fehérek, győztesek vagy vesztesek... Kálvin azt mondta, hogy az ember képtelen a jóra, így minden az Isten kegyelmén múlik! S ezen van a hangsúly, illetve a kegyelmi kiválasztáson (elekció), s ezt már Barth Károly egészíti ki, hogy Isten Jézus Krisztust választotta ki, s csak Általa (attól függően, hogy elfogadjuk-e mentő kegyelmét) lehet üdvösségünk!

Mai történetünk azzal fejeződik be, hogy az álmoknak megfelelően a fősütőmestert felakasztották, a főpohárnok pedig 3 nap múlva újra szolgálhatta a fáraót, s bár előtte megígérte, hogy közbenjár nála József érdekében, mégis megfeledkezett róla. A folytatásban majd ki fog derülni, hogy igazából nem az álmok tudatalatti világa mozgatja életünk történéseit, azok „csak" jelez(het)nek és figyelmeztet(het)nek, nem is az, hogy mennyire tudatosan, tervszerűen építjük emberi kapcsolatainkat, lám, Józsefnek is csalódnia kellett a főpohárnokban, aki elfeledkezett róla, ígéretéről. Hanem az élő Isten áll életünk fölött, mögött, mellett..! „Ha mások megfeledkeznének is, én nem feledkezem meg rólad!" (Ézs. 49, 15) - mondja nekünk is a mi életünket vezérlő, szerető, gondviselő Urunk!

Imádság: Fogadjuk el Istenünk mentő kegyelmét, gondviselő szeretetét! Énekek: 23, 270, 422, 436

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 193, összesen: 678090

  • 2026. február 22., vasárnap

    Rácz-Vekerdi János bólyi lelkipásztor portréja.
  • 2026. február 20., péntek

    Az alkalmas, az alkalmatlan és a rendelt időről, böjtfőhöz közeledve.
  • 2026. február 19., csütörtök

    4. Nyári Gyermektábor-konferencia
  • 2026. február 19., csütörtök

    Gyermektábori szolgálók képzése indul tavasszal
  • 2026. február 18., szerda

    Egy kazettás magnó hatása a XXI. századi kis magyar médiatörténetre. – 2025 decemberében lett 100 éves a magyar rádiózás. A múltról, jelenről, közszol...
  • 2026. február 18., szerda

    Képek és imák párbeszédével invitál minket elcsendesedésre és szemlélődésre Nagy Károly Zsolt Böjt albuma. Reflexió, útmutató és beszélgetés a szerzőv...
  • 2026. február 16., hétfő

    Mindent megkaptam amire vágytam, de kiderült, hogy nincs rá szükségem.
  • 2026. február 16., hétfő

    Bevezetés a lelki beszélgetésbe és lelki kisérésbe - három alkalom lelkipásztoroknak
  • 2026. február 15., vasárnap

    Az egyházra irányuló kérdés rámutat annak válságára: a nyugati kereszténységben az egyház helye és szerepe folyamatos kérdéseket vet fel az elmúlt évt...
  • 2026. február 12., csütörtök

    Felkavarja a házasságról való gondolkodás állóvizét Mihalec Gábor könyve. A hűség kódja segít az újratervezésben és megoldáskeresésre késztet. Magyaro...