Nyomtat Elküld Olvasási nézet

2020. június 1. Pünkösd hétfő

 

ÜZENET
A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2020/25 Pünkösd hétfő

 

Lekció:  János ev. 4, 19-34

Textus: „De eljön az óra, és az most van, amikor igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát, mert az Atya is ilyen imádókat keres. Az Isten Lélek, és akik imádják őt, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk Az asszony így felelt: Tudom, hogy eljön a Messiás, akit Krisztusnak neveznek, és amikor eljön, kijelent nekünk mindent. Jézus ezt mondta neki: Én vagyok az, aki veled beszélek. (4, 24-26)

 

Két, sőt három szempontból is rendhagyó ez a mai pünkösdi istentisztelet. Egyrészt, hogy talán 2-3 évtized után először, pünkösd vasárnapján nem lesz konfirmáció... Most nem, hanem majd augusztus végén. Másrészt, hogy több mint két hónapos szünetet kellett tartanunk itt a templomban a koronavírus miatt. Mindezek talán még inkább alkalmat adhatnak arra, hogy alaposabban átgondoljuk helyzetünket, istentiszteletünket, egyháziasságunkat, jövőnket felolvasott igénk alapján, amely egy részlet abból a beszélgetésből, melyet Jézus folytatott a samáriai asszonnyal. Egy hétköznapi beszélgetés emelkedik lelki, mennyei magasságokba, amely során Jézus új dimenzióba helyezi a tradíciót. S itt lenne az a bizonyos harmadik szempont, ami miatt különleges mai alkalmunk, hogy szinte hétköznapi létszámban, közösségben, hangulatban vagyunk mi is most együtt... De épp ezért is mondhatom, hogy a Szent Lélek által maga Jézus is bekapcsolódhat a mi együttlétünkbe, egyházunkról, jövőnkről való közös gondolkodásunkba, beszélgetésünkbe!

Igen, a Lélek által... Először is a Szentlélek által látjuk meg az egyház csodáját és titkát! Barth Károly mondta azt az általam sokszor idézett Isten-definíciót, hogy az Isten az teljesen más! Éppen így az egyház is teljesen különbözik minden más emberi intézménytől, közösségtől, mozgalomtól. Éspedig azért, mert a Szentlélek Isten műve! Nem történelmi, szellemi, kulturális produktum, sokkal, de sokkal több annál! Nem köthető földrajzi helyhez és történeti időkhöz. A beszélgetés során felvetődik, hogy a samáriaiak a Garizím hegyén, az izráeliek pedig Jeruzsálemben imádják az Istent. S Jézus erre mondja egyrészt, hogy eljön az óra, amikor „lélekben és igazságban" imádják majd az Atyát, másrészt, hogy Ő az a Messiás, aki mindent kijelent az Atyáról, Ő az Istennel való találkozás végső beteljesedése, Általa van/lesz egyház! „Én vagyok az, aki Veled beszélek!" Bocsánat a hasonlatért, a Lélek az a „szemüveg", amely segít mást látni, mint amit szoktunk benne (hagyományőrző, erkölcsnemesítő, lelkigondozó stb. intézmény), Általa fedezhetjük fel az egyház titkát és csodáját, Jézus Krisztust!

A Lélek által... Folytatva, a Szentlélek által láthatjuk az egyház jövőjét is! Ha ez szóba kerül, mindig eszembe jut, amit egy kis somogyi falusi gyülekezet egyik idős tagja mondott az új, lelkes, fiatal lelkésznek, hogy „Tiszteletes Úr, minket még temessen el..!" De az sem sokkal felemelőbb, amikor az egyház anyagi helyzetét vagy anyakönyvi statisztikáit tartjuk szem előtt, hogy vajon meddig élhet, működhet még..? Van egy kis vázlat az interneten, hogy ez a világjárvány milyen hatással lehet egyházunk, gyülekezeteink jövőjére nézve? Három jövőkép, az egyik, hogy megrostál és elfogyunk, a másik, hogy át kell gondolnunk az egyház fogalmát - látható és láthatatlan, valóságos és online-egyház - de talán modernizálhat is bennünket, a harmadik pedig, hogy helyére ráz minket..! Ez utóbbi lenne a legjobb, ha megerősödnénk hitünkben, szolgálatunkban. Ha Isten Lelke adna - egy Pannenberg nevű teológus így mondta - kellő fantáziát, egyrészt, hogy felül tudjunk emelkedni önmagunkon, másrészt, hogy túllássunk a történelmi korlátokon is! Igen, a Lélek értheti meg velünk, hogy ez a kor, melyben élünk, csak átmeneti kor, s nem az egyháznak van vége, hanem a történelem Urának kezében van a jövőnk! A Lélek távlatot ad az egyháznak, s ez a horizont az élő Istenre nyílik! Lehet-e ennél nagyobb reménységünk?

A Lélek által... Végül, a Lélek által értjük meg az Isten igazságát!  Lélekben és igazságban - mondja Jézus. Isten igéjének igazságát a Lélek igazolja és garantálja! Nem az ember. Nem egy adott kor kultúrája. De még csak nem is az egyház... Tudjuk, e tekintetben különbség van a római katolikus és a protestáns felfogás között: Ők azt vallják, hogy hiszek az egyházban, az általa tanított isteni igazságban, s így tulajdonképpen magukat isteni szintre emelik, mi pedig azt mondjuk, hogy az egyházat hisszük. Az egyház „csak" hitünk tárgya, de nem forrása! Sajnos, ebből alakult ki a 60-as, 70-es években, hogy „Christ sein ohne Kirche", azaz lehetek keresztyén egyház nélkül is... De igen, fontos az egyház, a Szentlélek műve, vállalkozása, Isten ránk bízta az Ő igéjét, kijelentését, hogy hirdessük és éljük, a Szentlélek által!

Imádkozzunk, hogy jöjj, Szentlélek, láttasd meg velünk az egyház titkát, csodáját, jövőjét és értesd meg velünk Isten igéjének igazságát, hadd tudjuk Istenünket lélekben és igazságban imádni!

Énekek: 368, 376, 463, 470

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 35, összesen: 643268

  • 2025. október 23., csütörtök

    A jobbára halk szavú költő szinte kiált a bűn és a gyász felett; a halál árnyékában pedig hangot ad félelmének, megtört hitének is.
  • 2025. október 22., szerda

    Egy dunamelléki református lelkész fia, akit vélhetőleg egy szovjet katona lőtt fejbe 1956-ban. Ismerjék meg Okos Pál eddig fel nem dolgozott történet...
  • 2025. október 21., kedd

    Hálaadó istentiszteleten ünnepelték a váchartyáni reformátusok templomuk 240 éves fennállását.
  • 2025. október 19., vasárnap

    Megjelent Visky András friss regénye, az Illegalisták. Újabb lehetőség, hogy gyógyuljon a közösségi emlékezetünk. Légszomjregény. Visky Andrással besz...
  • 2025. október 17., péntek

    A szegénység elleni küzdelem világnapján, október 17-én indítja el hatodszor a Magyar Református Szeretetszolgálat a Karácsonyi álom programot.
  • 2025. október 16., csütörtök

    Templom, istálló, iskola – hogyan kapcsolódnak egymáshoz? Erre kerestük a választ Dunavecsén, ahol lóasszisztált fejlesztés indult idén szeptemberben ...
  • 2025. október 16., csütörtök

    Egy képzés, ahol a támogató közösség megtapasztalása legalább annyira fontos, mint a tanultak – mondták gyülekezetplántáló lelkipásztorok a City to Ci...
  • 2025. október 15., szerda

    November 10-ig várja a jelentkezéseket a Dunamelléki Református Egyházkerület Beruházási Főigazgatósága.
  • 2025. október 15., szerda

    A Református Pedagógiai Intézet október 11-én, szombaton tartotta Országos Katechetikai Konferenciáját a Ráday Házban.
  • 2025. október 14., kedd

    Református egyetemi misszió indult Pécsen október 1-jén. Az alapokat már a tavalyi évben letették, de teljes állásban most áll szolgálatba Szabó Leven...