Nyomtat Elküld Olvasási nézet

2020. május 17.

 

ÜZENET
A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2020/21

 

Lekció:  I. Kor. 15, 35-49

Textus: „Elvettetik romlandóságban, feltámasztatik romolhatatlanságban; elvettetik gyalázatban, feltámasztatik dicsőségben; elvettetik erőtlenségben, feltámasztatik erőben. Elvettetik földi test, feltámasztatik lelki test." (I.Kor. 15, 42-44)

 

Két hónap után újra vannak istentiszteletek itt a református templomban, jó ismét gyülekezeti közösségben hallgatni Isten igéjét, Hozzá imádkozni, Őt dicsérni és magasztalni! A hívek közösségében Néki hálát adni, hogy megőrizte életünket! De emellett még a televízión/interneten keresztül is láthatják, hallhatják az igehirdetést beteg és idősebb testvéreink, vagy akik még nem mernek kimozdulni otthonukból. Illetve így más felekezetű testvérek is „köztünk" lehetnek, annál is inkább, mert amiről szó van már ötödik vasárnapja, a feltámadás-hit, az közös kincsünk, képletesen szólva minden - katolikus, evangélikus, református - templom, gyülekezet, vallás Krisztus sírjának elhengerített kövére épül, az apostoli hitvallásban is együtt vallhatjuk meg: „Hiszem a test feltámadását..." Sőt, akik nem hívők, azokat is kell, hogy érdekelje. Németh László írja, hogy minden ember legfontosabb ügye kell, hogy legyen az üdvösség-ügy, hogy mi lesz velem a halálon túl..?

Mai igeszakaszunkban elérkeztünk ahhoz az izgalmas kérdéshez, hogy hogyan fog ez történni? De mielőtt erre rátérnénk, azt nézzük meg, hogyan NE képzeljük el a feltámadást...? Az egyik gyakori tévhit ezzel kapcsolatban, amikor földi viszonylatrendszerünkbe helyezzük, mintha ott „fenn", minden úgy lenne, ahogy itt „lenn"... A feltámadást tagadó szadduceusok kérdezték egyszer Jézust, hogy az az asszony, akinek itt lenn meghalt az első, majd a második, harmadik férje, a feltámadás után a mennyben kinek lesz a házastársa..? A feltámadás nem a földi élet fenti ismétlését jelenti, nem egyfajta „remake", „retro"... Egy lelkész megkérdezte a híveket, hogy gondolkodtak-e már azon, hogy milyen testben szeretnének feltámadni? Öt éves gyermeknek, 18 éves ifjúnak, 30-40 éves meglett embernek...? Ugye milyen furcsa így elképzelni a feltámadást..! A másik téves elképzelés, amikor platonista módon azt gondoljuk, hogy a lélek kiszáll börtönéből, a testből, mint egy pillangó a bábból, s visszatér Istenhez...mintegy megistenül, isteni rangra emelkedik... Ezt sem tanítja a Szentírás... A test feltámadását viszont igen!

Nézzük, akkor hogyan is gondolhatjuk el a feltámadást igénk alapján? Elolvastam Kálvinnak amúgy nagyon modern magyarázatát, s ebből szeretném kiemelni a három kulcsszót...

Az első a természetesség... Nekünk mindez felfoghatatlan, Istennek könnyű, természetes... Szerinte ezért használ Pál természetből vett képeket, a vetés-aratás analógiáját, az élőlények sokféle testi formáját, vagy éppen az égi testek különbözőségét, ahogy hallhattuk...

A másik egy kifejezés, hogy a feltámadással egy „más minőségű élet" veszi kezdetét... Ahogy a földben elhaló magot nem lehet összehasonlítani az abból majd kikelő dús kalásszal... Más minőség...

A harmadik pedig a helyreállítás! „Isten az első emberben (Ádámban) teremtett minden embert...bukása (bűne) miatt ő is elveszett és az övéi is, mivel mindenkit magával ragadott ugyanabba a romlásba. Eljött Krisztus (második Ádám), aki természetünket a romok közül kiemelve, jobb állapotba állít vissza..." Tehát nem egykori önmagam, hanem igazi valóm helyreállítása történik, amit és akit a bűneset miatt elveszítettünk és akit újra megnyerhetünk a Krisztus által!

A régi teológusok ezt úgy mondták, hogy itt a mulandóság világában, mi, akiket a bűn és a halál megrontott, mi a kegyelem állapotában (status gratiae) vagyunk. Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok, ahogy Pál írta e fejezet elején. Majd -folytatják- a feltámadással kezdődik egy másik állapot, ez a dicsőség állapota (status gloriae)! Ahogy hallottuk igénkben: „Elvettetik romlandóságban, feltámasztatik romolhatatlanságban; elvettetik gyalázatban, feltámasztatik dicsőségben; elvettetik erőtlenségben, feltámasztatik erőben. Elvettetik földi test, feltámasztatik lelki test." Igen, egyrészt tehát a feltámadás glorifikáció, megdicsőítés, másrészt lelki, pneumatikus, Szentlélek által alkotott és éltetett testről beszél az ige.

És még valami... Amiről Pál beszél, az személyünk kontinuitását is magában foglalja, azaz ki-ki megőrzi identitását... Ebben tehát az is benne van, hogy elhunyt szeretteinkkel is találkozhatunk a menyben, de a hangsúly nem ezen van, hanem hogy Krisztusban lehetünk végképp együtt és akkor már semmi és senki nem választhat el Tőle!

Mi történik velünk tehát a halálban és milyen lesz a feltámadás? Néhány éve hallottam, hogy valaki ezt úgy magyarázta, hogy Isten áttesz egyik kezéből a másikba...A földi világából az Ő még csodálatosabb mennyei világába..! Még inkább az övé leszünk... „Testestül-lelkestül, mind életemben, mind halálomban nem a magamé hanem az én hűséges Megváltómnak, Jézus Krisztusnak a tulajdona vagyok..!" (H.K.1) Ezért imádkozunk!

Énekek: 67, 165, 401

Hirdetés: 21.én, Áldozócsütörtökön este 6 h kor tartunk istentiszteletet, mindenkit szeretettel várunk!

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 96, összesen: 597209

  • 2025. július 18., péntek

    Csillagpont tizenegyedszer – a reménység és a kapcsolatok szigete. Istenközpontú fesztivál a fiatalokért.
  • 2025. július 16., szerda

    „Szolgáljatok az Úrnak örömmel” – hangzik az idei dunamelléki kántorképző tanfolyam igei mottója. Ennek az örömnek lehettünk tanúi a Ráday Házban zajl...
  • 2025. július 15., kedd

    A sportban és a túrázásban is jelen lévő Istenről, a hétköznapokban megnyilvánuló hitről beszélgettünk dr. Szólláth Bernadett egyházkerületi jogtanács...
  • 2025. július 15., kedd

    Megkezdődött Közép-Európa legnagyobb keresztyén fesztiválja, a Csillagpont.
  • 2025. július 14., hétfő

    Az ignáci lelkigyakorlatnak bibliai gyökerei és egyetemes imaformái is vannak. Akik biztosak református identitásukban, képesek a más felekezetektől e...
  • 2025. július 13., vasárnap

    Sport, művészet, angol nyelv - református gyülekezeteink gyerektáborai biztos pontok a nyári szünet kihívásai között. Offline alternatívák, hosszútávú...
  • 2025. július 10., csütörtök

    Diákszállásnak épült, lelkészüdülőként folytatta, végül dunamelléki konferencia-központ lett – Mátraháza lelki ébredések, elhívások és gyógyulások egy...
  • 2025. július 09., szerda

    A távol-keleti nyaralásról szőtt álom és a kijózanító valóság.
  • 2025. július 08., kedd

    Ismét kitárja kapuit a LéleKzet Református Udvar a Művészetek Völgyében.
  • 2025. július 07., hétfő

    „A lakótársam szememre hányta, hogy megtagadtam önmagam. Valóban ez történt – és odaadtam az életemet Krisztusnak” – sűrítette egy mondatba a budapest...