ÜZENET
A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2020/23

Lekció:  I. Kor. 15, 50-58

Textus: „Amikor pedig ez a romlandó romolhatatlanságba öltözik, és ez a halandó halhatatlanságba öltözik, akkor teljesül be, ami meg van írva: „Teljes a diadal a halál fölött! Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod?" A halál fullánkja a bűn, a bűn ereje pedig a törvény. De hála legyen Istennek, aki a diadalt adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által! Ezért, szeretett testvéreim, legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban." (54-58)

„Mint a fösvény, ki azt látja, hogy olvad, hogy mint a hó olvad az aranya. Olyan rémülten nézek az időre, ami elmúlt, s ami most fut tova. Mi vagyok inkább, mint ő? Mi jelenti tisztábban az életet, s a halált? Egy darab idő vagyok: az a tartam, melyet a sors a testembe zárt. / az életem az időm, ez a pénzem, ez az egyetlen igazi vagyon. S vagyok míg tart és én fogyok el, ha utolsó fillérét kiadom. Mégis szórom, tékozlom szakadatlan, s irtózva látom a vég nyomorát. Minden perccel csak nő a veszteségem, s figyelmeztet, hogy jön a nincs tovább. / Minden perc rám szól: adj csak össze, vonj ki, s nézd meg a végén neked mi marad! Az idő mondja: nézd csak mennyi az, mi napodból igazán te vagy.../ S igaza van, kényszereké vagyok, majdnem úgy, mint cellájáé a rab. Szabadság kéne! Gyűlölöm a munkát, hogy pénzre kell váltanom magamat. Maga a Sors is börtön, s benne hány új börtön van még, hány ostor megaláz. Ha elértem is ezt azt, sírva kérdem: hány csepp vér ment rá, hány szívdobbanás? (...) Meg kell halni: ha nevetek, ha sírok, vagy ha nem gondolok rá egyre megy! Szétmarnak az idő férgei, az életet csak tékozolni lehet! Tékozló fiú vagyok! Mégis az fáj, ő fáj, aki a kincset bízta rám! Úgy érzem engem tékozol el az Isten, az apám."

Szabó Lőrinc egyik szép, de szomorú versét olvastam fel, az elmúlásról, az idő könyörtelen múlásáról, a halál hatalmáról... S olyan jó vele szembe állítani az evangéliumot, a feltámadás örömhírét, a feltámadás bizonyosságát, melyről már 7. alkalommal hallhatunk az I. Kor. 15 alapján!

Hogy nem a „nincs tovább" jön, hanem a Van tovább! Régen azt hitték, Gibraltárnál van a világ vége, s ráírták a sziklákra, hogy non plus ultra, nincs tovább... Azóta már tudjuk, van tovább! Krisztus feltámadása is ilyen bizonyosság, számunkra is új dimenziókat, világokat, az Ő mennyei dicsőségét nyitja meg! Pál apostol idején meg annyira erős volt a keresztyénekben ez a bizonyosság, hogy meg voltak győződve, hogy Krisztus még az ő életük idején visszajön... Nekik írja Pál, hogy lesznek, akik el fognak változni, mennyei, dicsőséges testté, a már elhunytak pedig feltámadnak!

Mert teljes lesz Krisztus diadala a halál fölött! „Teljes a diadal a halál fölött! Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod?" Ma a végére érünk ennek a fejezetnek, s érezzük, ez a csúcspont! Szinte himnikus magasságba szárnyal az evangélium! Jézus Krisztus, mint egy megszemélyesített ellenséget, az élet ellenségét, győzi le a halált! Igen, Ő győzött minden életellenes erő  felett. El kell mondani, hogy a halál a Biblia szerint nemcsak fizikai folyamat - a meghalás ténye -, hanem sokkal több annál. A halál az Istentől való elszakadás állapota, az a létforma, amely az örök élet ellentéte, a békés, boldog örök életnek a hiánya, az Istennel megromlott viszony, a Paradicsomból kiesett állapot. Röviden úgy is mondhatnánk, hogy az örök halál, a kárhozat. A halál és bűn összetartoznak egymással. Ahogyan Pál is mondja: A halál fullánkja a bűn. A bűn által kerül bele az a halálos méreg, a kárhozat az emberiség életébe! És ezen a halálon diadalmaskodott Jézus! Mégpedig úgy, hogy önmagát tartotta oda az elé a bizonyos fullánk elé, hogy szúrjon bele az Ő szent testébe, „spriccelje bele" a kárhozatnak minden mérgét az Ő személyébe. De beletört a halál fullánkja Krisztusba..!

Mindez egy folyamatban lesz a miénk. Hadd érzékeltessem egy példával. A 80-as években Kelet Berlinből Nyugat Berlinbe utaztam vonaton...Amikor felszálltam a nyugat-berlini vonatra, azonnal óriási változást éreztem, mert míg a szürke pályaudvar szemetes volt, a nyugat-berlini vonat kupéjában tisztaság és rend volt, ragyogott, csillogott minden... A határon egy alagúton haladtunk át, hirtelen teljes sötétség, néhány másodpercig, és aztán kiérve az alagútból Nyugat-Berlinbe, hatalmas fények és egy eddig teljesen ismeretlen világ fogadott... Így képzelem el a feltámadás diadalát is, fokozatosan, de bizonyosan lesz a miénk... Még nem, de már igen... Csaták még vannak, de a háborút már megnyerte Krisztus!

Egy kérdés van már csak hátra, hogyan várjuk a halált legyőző Krisztust? Szilárdan és szolgálattal! Szilárdan, szigorúan magam felé. Hogy tudom kiben hiszek, és erre a hitre, feltámadás-hitre mindennél jobban vigyázok, ezért kész vagyok harcolni, másokkal konfrontálódni, áldozatot hozni... Szilárdan, rendíthetetlenül, bármi is történik körülöttünk! És szolgálattal. Szolgálattal mások felé. Szeretteim körében, a gyülekezetben. Szolgálni szavakkal, bizonyságot tenni a feltámadt, élő Krisztusról, és szolgálni tettekkel. Olyan élettel, aminek értelme, célja van, s aminek a jutalma is meglesz: tudva, hogy fáradozásunk nem hiábavaló az Úrban!  Ezért imádkozzunk!

Énekek:  68, 347, 396