Nyomtat Elküld Olvasási nézet

2020. október 25.

 

ÜZENET
A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2020/45.sz.

 

Lekció: Máté ev. 6, 25-34

Textus: „Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem gyűjtenek, és a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem vagytok-e ti értékesebbek azoknál? (...) a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre. Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek." (vál.versek)

 

Külön köszöntjük azokat, akik elfogadták meghívásunkat, eljöttek, s halottak napja alkalmából együtt emlékezetünk elhunyt szeretteikre. Gyülekezetünk régi szokása szerint azokat hívtuk, akik az utolsó 5 évben vesztették el szeretteiket. Vannak ahol még frissek a sebek, s vannak, ahol már begyógyultak. A gyásszal foglalkozó tudomány ennek a folyamatnak öt fázisát, szakaszát  különbözteti meg: 1, Az első a tagadás - ez nem lehet igaz, ezt nem hiszem el... 2, A következő a harag - tehetetlenségünkben mindig találunk valakit, akit hibáztathatunk (orvos, szerettünket nem látogató rokonok stb.) 3, Aztán jön az alku folyamata - mit adnánk, ha újra köztünk lehetne... 4, Ennek eredménytelensége miatt sokak depresszióba esnek - minimálisra csökken az életkedv, az életerő, nélküle... 5, Az utolsó fázis pedig az elfogadás...Persze, ez is lehet keserű beletörődés a sorsba, de lehet örömteli bizalom is az élő Isten iránt! Jézus erről a Mennyei Atyáról, az Ő gondoskodó szeretetéről beszél a Hegyi beszéd most következő, sokak által ismert igeszakaszában.

Igen, Jézus beszél a mennyei Atyáról, arról, hogy milyen csodálatosan gondoskodik az Ő teremtményeiről, közben... lehet hogy a hallgatóságának, így talán nekünk is a hétköznapi aggodalmakkal van tele fejünk és szívünk, arra gondolunk, hogy mennyi mindenre van szükségünk, mi mindent kell még előteremtenünk, milyen csekkeket kell befizetnünk..? Jézus azt mondja, hogy a mi mennyei Atyánk, tudja, mi mindenre van szükségünk! Nemcsak ételre, italra, ruházatra, tehát az alapvető fiziológiai szükségletekre, hanem - követve Masslow szükséglet-piramisáról szóló tanát - biztonságra, szociális kapcsolatokra, elismertségre és önmegvalósításra... De valóban ez utóbbi lenne az élet célja és értelme?

Jézus beszél a mennyei Atyáról, az égi madarakról és a mezei liliomokról... közben felmerülhet bennünk a kérdés, hogy -összehasonlítva - egyáltalán mit ér az emberi élet, milyen értéke van? Jézus azt mondja, hogy értékesebbek vagyunk ezeknél... Nemcsak annyi, hogy születünk és meghalunk, voltunk és nem leszünk, s két évszám között egy hosszabb-rövidebb vonal... S nemcsak annyi, amennyit dolgozunk, alkotunk, leteszünk az asztalra... És nem is annyit ér egy emberi élet, amennyi hasznot termel vagy amennyi pénze (hatalma, befolyása stb.) van... (mennyi fontos dolgot nem lehet pénzben mérni, pl. a szeretteinkre fordított időt...) Nem is a vallásos teljesítményünk adja életünk/lelkünk értékét, hogy mennyit imádkoztunk, böjtöltünk, adakoztunk... A mi életünk azért értékes, mert Isten nemcsak megalkotott és gondoskodik rólunk, hanem meg is váltott bennünket a bűntől, az enyészettől, a haláltól, azzal, hogy egyszülött Fiát, Jézus Krisztus adta érettünk halálra! Nála is jobban szeret bennünket!

Jézus beszél Isten országáról, igazságáról, közben biztos eszünkbe jut, hogy végül is mi az emberi élet célja, miért vagyunk itt, mi dolgunk a Földön? Jézus azt mondja erre, hogy keressétek az Ő országát és igazságát, azaz Isten szereteturalmának jeleit! Azt, hogy az Ő örök életről szóló tervében, forgatókönyvében mi is benne vagyunk! Hadd legyek személyes a végén... Csak ezen a héten három ilyen apró, de hitet megerősítő jelet találtam kis életemben... Amikor a Bakonyban kirándultunk, s a jásdi Szentkút kálváriáját lefotózta a menyasszonyom, a 3 kereszt fölött a képen gyönyörűen szépen kirajzolódott egy fény-szívecske, üzenve, hogy Isten szeret Téged! Amikor péntek reggel futottam a szokásos körömet, arra gondoltam, hogy milyen kihalt, élettelen a város, sehol senki, legföljebb a piacon, a virágboltosoknál és a temetőkbe járnak ilyentájt az emberek... S ebben a pillanatban a Téglagyári tóhoz érve megakadt a tekintetem egy nagyapán, aki a kis unokájával horgászott, s nagy lelkesedéssel magyarázta neki ennek a mesterségnek a titkait... S a harmadik jel, mikor hajnalban megébredtem szombaton, bekapcsoltam a laptopot, s a gép - szintén „véletlen"... - egy gyönyörű Joó Sándor prédikációt „dobott ki" az élet értelméről, ezen textus alapján: „Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek..."

Halottak napja van, szeretteinkre emlékezünk, számba vesszük veszteségeinket. Emellett a világjárvány is szedi áldozatait. Sokan félelemmel néznek a jövőbe. Mi azonban Felfelé nézhetünk, Mennyei Atyánkra, aki tudja mire van szükségünk, akinél értéke és célja van életünknek! Hozzá imádkozzunk!

Énekek: 77, 151, 277

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 48, összesen: 643281

  • 2025. október 23., csütörtök

    A jobbára halk szavú költő szinte kiált a bűn és a gyász felett; a halál árnyékában pedig hangot ad félelmének, megtört hitének is.
  • 2025. október 22., szerda

    Egy dunamelléki református lelkész fia, akit vélhetőleg egy szovjet katona lőtt fejbe 1956-ban. Ismerjék meg Okos Pál eddig fel nem dolgozott történet...
  • 2025. október 21., kedd

    Hálaadó istentiszteleten ünnepelték a váchartyáni reformátusok templomuk 240 éves fennállását.
  • 2025. október 19., vasárnap

    Megjelent Visky András friss regénye, az Illegalisták. Újabb lehetőség, hogy gyógyuljon a közösségi emlékezetünk. Légszomjregény. Visky Andrással besz...
  • 2025. október 17., péntek

    A szegénység elleni küzdelem világnapján, október 17-én indítja el hatodszor a Magyar Református Szeretetszolgálat a Karácsonyi álom programot.
  • 2025. október 16., csütörtök

    Templom, istálló, iskola – hogyan kapcsolódnak egymáshoz? Erre kerestük a választ Dunavecsén, ahol lóasszisztált fejlesztés indult idén szeptemberben ...
  • 2025. október 16., csütörtök

    Egy képzés, ahol a támogató közösség megtapasztalása legalább annyira fontos, mint a tanultak – mondták gyülekezetplántáló lelkipásztorok a City to Ci...
  • 2025. október 15., szerda

    November 10-ig várja a jelentkezéseket a Dunamelléki Református Egyházkerület Beruházási Főigazgatósága.
  • 2025. október 15., szerda

    A Református Pedagógiai Intézet október 11-én, szombaton tartotta Országos Katechetikai Konferenciáját a Ráday Házban.
  • 2025. október 14., kedd

    Református egyetemi misszió indult Pécsen október 1-jén. Az alapokat már a tavalyi évben letették, de teljes állásban most áll szolgálatba Szabó Leven...