2021. április 25.
ÜZENET
A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2021/ 18.sz.
Lekció: II. Móz. 15, 1-18
Textus: „Akkor ezt az éneket énekelte Mózes Izráel fiaival együtt az Úrnak: Éneklek az Úrnak, mert igen felséges, lovat lovasával a tengerbe vetett. Erőm és énekem az Úr, megszabadított engem."(15, 1-2)
Ma anyák napja, illetve un. Cantate-vasárnap, az egyházi ének-zene vasárnapja van. Köszöntjük az édesanyákat, emlékezünk rájuk, valamint dicsérjük az Istent! Én emlékszem, édesanyám sokszor azzal bocsátott utamra, hogy megkérdezte, „Kisfiam, és dal, ének van-e a szívedbe, tudod-e dicsérni Őt..?"
Azért választottam a mai vasárnapra Mózes énekét, mert ebben szépen összecsengenek a küzdelmes, harcos mindennapok zajai és az ünnepi hálaadás, az öröm, az ének hangjai.
Bár vitatkoznak a bibliatudósok, hogy Mózesék ott a Vörös-tenger túlsó partján valóban elénekelték-e ezt az éneket vagy csak egy későbbi szerkesztő tette ezt a hálazsoltárt az átkelésről szóló leírás végére... A lényeg mégis az, hogy nagyon is valóságos élethelyzetek elevenednek meg a történetben, ill. Mózes énekében.
Voltunk-e már szorult, reménytelen helyzetben? Egyszer megtörtént velem, hogy bementem egy kapun, amely azonban mögöttem bezáródott, előttem viszont megjelent 2 hatalmas, barátságtalan kutya... Se előre, se hátra... Szorult helyzet...
Az egyiptomi kivonulás után Izráel is hasonló szituációba került: mögötte az őket üldöző egyiptomi sereg, előttük hullámzott a Vörös tenger... Mögöttük a halálos veszedelem, előttük a lehetetlen... (Gyerekeknek szoktam mondani: se híd, se komp...)
Egyéni keresztyén és egyházi életünkben is sokszor érzem, hogy „kutyaszorítóban" vagyunk, mögöttünk a világ, amely a maga fegyvereivel felemészt, bedarál, előttünk pedig a lehetetlen isteni elvárás, hogy nekünk kellene valahogy csodákat tennünk, Krisztus követőjéhez, népéhez méltóan élnünk!
Átéltük-e már azt, hogy valahogy megoldódott...? Olyan érzékletesen, plasztikusan van leírva az isteni beavatkozás, ahogy az Úr angyala (ill. felhőoszlop) az üldözők és Izráel közé állt, ahogy ketté vált a tenger, ahogy akadályozta az egyiptomi kocsik kerekeinek forgását az Úr... Igen, valóságos maga a tény is, hogy megvédett az Úr, hogy utat rajzolt oda is, ahol mi korábban nem láttunk, hogy valahogy minden megoldódott...!
Hányan leírták, elhagyták Krisztus egyházát is, amikor az elmúlt rendszerben -szó szerint- a „vörös tengeren" kellett átmennie (most talán a „szivárvány-tenger", s persze a Covid-tenger az aktuális...) mégis, hiszem, hogy visszanézve elmondhatjuk, ez is megoldódott!
S hányszor érezhettük mi is úgy, hogy magunkra maradtunk a nagy próbatételekben, mégis visszanézve, azt mondja nekünk is az Úr, hogy „...azokon a nehéz napokon át, azért látod csak egy pár láb nyomát, mert a legsúlyosabb próbák alatt, téged vállamon hordoztalak!" (Túrmezei E.: Lábnyomok) Igen, megoldódott!
Szoktunk-e hálát adni Istennek szabadításáért? Egy-egy nehéz nap után imádságunkban megszoktuk-e köszönni Istennek, hogy velünk volt, hogy segített, hogy „mindent oly szépen intézett..."?
Szoktunk-e énekelni, hálából? Olyan csodálatos az az érzés, amikor egyszer csak „beugrik" egy dal, egy hálaének, s elkezd szólni, elkezd élni bennünk, majd körülöttünk! Szoktunk-e énekelni, úgy, ahogy tette Mózes, együtt Izráel fiaival, a néppel, s nem magunknak, hanem tényleg az Úrnak? Testvérgyülekezetünk lelkésze írta egyik celli látogatásuk után, hogy visszafelé azt mondta a buszban: eddig volt sok nótázás, Somlón, Balatonon, most énekeljünk dicséreteket, hiszen van miért hálát adni... S szinte hazáig énekeltek, s már nem maguknak, hanem az Úrnak!
Egyre több gyülekezetből hallom, hogy szerveznek un dicsőítő, hálaadó alkalmakat, amikor nem csinálnak mást csak énekelnek, esetleg - két ének között szusszanásképpen...- valaki bizonyságot tesz, hogy milyen nagy dolgot tett vele az Úr...!
Most is megszólalt bennem egy dal... Egy kánon, amikor a szólamok hullámszerűen követik egymást, ahogy a Vörös tenger először a nép előtt, majd mögöttük hullámzott, miután szorult helyzetükből Isten megszabadította őket, s minden megoldódott... „Csak Istené legyen minden dicsőség, örvendezzen az Úr az ő népében. Egész életemmel, Uram dicsérem, áldom az Ő szent nevét, amíg élek!"
Imádság: Hogy mindig hálásak legyünk az Istennek!
Ének: 67. zsoltár, 255. és 426. dicséretek
Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.
Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél
Látogatók ma: 33, összesen: 536179