Nyomtat Elküld Olvasási nézet

2021. február 14.

 

ÜZENET
A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2021/7.sz.

 

Lekció: Zak. 6

Textus: „Ismét föltekintettem, és láttam, hogy négy harci kocsi jön ki két hegy közül. (...) Az angyal így felelt nekem: Ezek a négy égtáj szelei, amelyek eddig az egész föld Ura előtt álltak, most pedig útjukra kelnek. (...) Majd odakiáltott hozzám, és így szólt: Lásd, amelyek észak földjére mentek, megnyugtatták lelkemet észak földjén. (...) Így szólt hozzám az Úr igéje: Vedd át a fogságban maradtak adományát Heldajtól, Tóbijjától és Jedajától, akik Babilóniából jöttek. (...) Menj el még ma Jósijjának, Cefanjá fiának a házához (...) vedd át az ezüstöt és az aranyat, csináltass koronát, és tedd Jósua főpapnak, Jócádák fiának a fejére! (...) A korona pedig legyen ott az Úr templomában, hogy emlékeztessen Heldajra, Tóbijjára, Jedajára és Cefanjá fiának a jóságára. (...) Eljönnek azok is, akik távol laknak, és építik az Úr templomát."

 

Egy olyan szóról, kifejezésről szeretnék beszélni, ami nem is szerepel felolvasott igeszakaszunkban, pedig az erről szól, három értelemben, vonatkozásban is... Ez pedig az összegyűjtés!

Először is a 4 lovasról szóló látomás (amely amúgy a 8 zakariási látomás közül az utolsó, s egyben keretbe is foglalja azokat, hiszen a legelsőben is ilyen lovasok szerepeltek) arról szól, hogy Isten kiküldi az Ő követeit, végső soron az Ő Lelkét, hogy minden népeket magához hívjon! Igen, Isten Lelke nem a szétszóratás, szétdobálás (a Sátán görögül diabolosz, ezt jelenti), hanem az összegyűjtés Lelke! Akár pünkösdkor is lehetne erről prédikálni, hiszen itt is arról van szó, mint ott, hogy Lelke összegyűjti a különböző nyelvű, kultúrájú népeket, s egy néppé, Krisztus népévé teszi! (Ami pont ellentéte Bábelnek, ahol a kezdetben egységes emberiség oszlik szét minden irányba és szakad sokféle nyelvre Isten elleni lázadásuk következményeként...) Isten összegyűjti a népeket! Ez egy nagy üdvtörténeti  folyamat, de ez a történelemben is tetten érhető. Az első példa itt, ebben a fejezetben, amely különösen is az Északon, azaz Babilóniába letelepedett zsidóságra vonatkozik, hogy Isten szeretné őket hazatérésre buzdítani. De ezt az összegyűjtést láthatjuk a cionizmus mozgalmában, hogy Izráel szétszóródott népe sok-sok hazátlan évszázad után végre otthont találjon őseik földjén, s ez meg is történt 1947-ben! (Egyébként Herzl Tivadar, e mozgalom atyja 1897-ben, Bázelben az 1. Cionista Világkongresszuson azt mondta, hogy „ha most még nevet is ezen valaki, várjatok 5 vagy legfeljebb 50 évig és meglátjátok..." Az utóbbi bejött...) Szintén ezt az összegyűjtést élhettük át Magyar Református Egyházunkban, amikor 2009 május 22-én Debrecenben az Alkotmányozó Zsinaton kimondták a tőlünk Trianonban elszakított egyházrészekkel való összetartozást, a határokon átívelő Magyar Református Egyházat! Mert Isten Lelke az összegyűjtés Lelke!

Isten Lelke nem csak a népeket gyűjti egybe, hanem arra indítja a Babilóniában maradtak szívét, hogy ők gyűjtsék össze adományaikat a jeruzsálemi templom építésének folytatására, s juttassák el oda! Igen, az adományok összegyűjtése is része Isten nagy összegyűjtő, összerendező munkájának! (Azért arra vigyázzunk, ne úgy értsük, hogy lehet részvétellel meg pénzzel is szolgálni az Úrnak, tehát elég, ha befizetjük az egyházadót...! Nem, Istennek nem a pénzünkre, hanem a szívünkre, lelkünkre van mindenek előtt szüksége!) Amúgy meg most egy olyan tendencia figyelhető meg, hogy inkább külső segítséget (pályázati pénzek) vár Isten népe, s nem érzi magáénak a templomfelújítás ügyét... Épp ezért is én jó szívvel emlékszem vissza 2006/08-ra, amikor templomunk renoválásakor a celldömölki gyülekezet 3,5M Ft-ot, a teljes költség mintegy egyötödét azért adományokból teremtette elő! Mert az adakozás mind az egyénnek, mind a közösségnek a lelki elkötelezettségét, hitét is megmutatja!

Végül a nagy összegyűjtéshez hozzátartozik a tisztségek, szolgálatok, erők és munkák összegyűjtése, összehangolása is! Néhány hete említettük, hogy ott és akkor Zeubbábelben, mint világi vezetőben, s Jósua főpapban, mint egyházi vezetőben bízott Izráel. Azóta Zerubbábel „eltűnt a színről", valószínűleg a perzsák mozdították el. Jósua főpapnak viszont koronát csináltattak, de nem világi hatalmat kapott! (Emlékszünk? „Nem hatalommal, nem erőszakkal, hanem az én Lelkemmel..!") Sokat mondó, hogy a koronát a templomba helyezték el, hogy emlékeztesse őket az adománygyűjtésre, az összefogásra. Igen, egyrészt a korona ennek is a szimbóluma, meg előre is mutat a Messiásra, Jézus Krisztusra, aki mind a három nagy, a Lélek felkenetésével járó ószövetségi tisztet (király, főpap, próféta) egyesíti magában! Sokszor elmondtuk: Zakariás próféta fő üzenete, hogy a templom építésének folytatására buzdítsa a népet. Ez végül megtörtént, s sokan nemcsak pénzüket küldték haza Babilóniából, hanem maguk is hazajöttek, hogy szolgálatukkal, fizikai munkájukkal segítsenek! Ahogy az Úr megmondta, megígérte: „Eljönnek azok is, akik távol laknak, és építik az Úr templomát." Alig 2 év alatt megújult, elkészült a templom!

Azt gondolom, Istennek Lelke ma is összegyűjti a szolgáló erőket, s ezek építik Isten templomát, egyházát. Ahogy Péter apostol írta: „Ti magatok is, mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá..!" Vagy emlékszem a beiktatási igémre: „Szolgáljatok az Úrnak örömmel!" Ki mivel tud egyházunk, gyülekezetünk épülésére, szolgálatára lenni? Sőt, a presbitereket is mindig úgy igyekeztünk megválasztani, hogy ők ne csupán üres tisztségek büszke viselői legyenek, hanem tartalmas, konkrét és felelős szolgálatok elvégzői!

Tudunk-e imádkozni az összegyűjtés Lelkéért? Hogy folytatódjék a világmisszió ügye, programja..! Hogy a „pénztárcák is megtérjenek", s Isten országát építsék..! S hogy mi magunk is megtaláljuk, s végezzük odaadóan szolgálatunkat Isten egyházában..! Énekek: 25, 229, 397

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 48, összesen: 670052

  • 2026. február 01., vasárnap

    Embermentés, egyházépítés és nemzetmegtartás – ma is ez a küldetésünk, hangzott el a hercegszöllősi zsinat 450. jubileumi emlékévének nyitóünnep...
  • 2026. január 31., szombat

    Szombatiné Kovács Margit fasori diakónus portréja a szeretetszolgálat vasárnapján.
  • 2026. január 30., péntek

    A Sylvester János Református Gimnázium és Technikum egészségügyi képzésén nemcsak a szakmai tudásátadás magas színvonalú, hanem a diákok lelki támogat...
  • 2026. január 29., csütörtök

    A díjra felterjesztett lelkipásztor életrajzát és méltatását 2026. március 13-ig szükséges megküldeni.
  • 2026. január 28., szerda

    Az eredetileg római katolikusnak nevelt Varga Viktória tizennégyévnyi orvosi pályafutás után kezdte el a lelkészképzést a dunamelléki másoddiplomás ös...
  • 2026. január 27., kedd

    Mit rejt a sírkamra, és ki töröl le minden könnyet? A starnbergi négyek – ezzel a címmel jelent meg Alexander Lombardi és Sandra Binder kalandregényso...
  • 2026. január 27., kedd

    A református egyházszerveződés kezdetei Dunamelléken
  • 2026. január 27., kedd

    Az intézményes diakóniai szolgálatot honoráló Juhász Zsófia-díjra és a gyülekezetekben végzett szolgálatot jutalmazó Kiss Ferenc-díjra február 28-ig l...
  • 2026. január 27., kedd

    Idén március 6-8. között Hajóson és Császártöltésen találkoznak a református kötődésű szőlészek és borászok, itt választják ki az egyház borát is.
  • 2026. január 26., hétfő

    Az egyháztörténeti mérföldkőnek számító dokumentum arra is emlékeztet, hogy minden szolgálatunk legfőbb mércéje az evangélium hatékony hirdetése.