Nyomtat Elküld Olvasási nézet

2021. január 10.

 

ÜZENET
A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2021/2.sz.

 

Lekció: Zak. 1

Textus: „Mondd meg azért népednek: Ezt mondja a Seregek Ura: Térjetek meg hozzám, így szól a Seregek Ura, és én is hozzátok térek! - mondja a Seregek Ura. (...) A velem beszélő angyal pedig ezt mondta nekem: Hirdesd, hogy így szól a Seregek Ura: Szánalomra indultam Jeruzsálem iránt és a Sion iránt, nagy-nagy szánalomra! És nagyon-nagyon haragszom az elbizakodott népekre, mert amikor én csak kicsit haragudtam, ők a teljes romláson fáradoztak. (...) Azért ezt mondja az Úr: Irgalommal fordulok Jeruzsálemhez, templomom fel fog épülni benne - így szól a Seregek Ura -, és feszítenek még ki mérőzsinórt Jeruzsálemben." (Zak. 1 válogatott versek)

 

A mai vasárnappal egy új(abb) sorozatot kezdünk meg, éspedig Zakariás próféta könyvét. Több okból esett erre a könyvre a választásom: egyrészt azért, mert január végén a Bibliaolvasó kalauz szerint is ezt fogjuk olvasni. Aztán azért, mert ezt itt a gyülekezetben még nem olvastuk, nem magyaráztuk végig. (10-12 évvel ezelőtt egy adventi evangélizációs sorozatot tartunk már Zakariás látomásairól, ill. a kisprófétai sorozat keretében elhangzott már egy igehirdetés ebből a könyvből). Aztán azért is ezt választottam, mert egy ószövetségi könyvről van szó, s ezek mindig háttérbe szorulnak, annak ellenére, hogy nekünk a teljes Szentírás alapján kell olvasnunk/hirdetnünk Isten igéjét! Végül még egy-egy formai- ill. tartalmi szempont miatt: Formai, ill. műfaji jellemzője Zakariás könyvének a már említett látomások, tehát képek. Ezt azért tartom fontosnak, mert egy újfajta vizuális kultúrában élünk. Életünk minden színtere és kommunikációs csatornája tele van képekkel, ábrákkal, illusztrációkkal, amelyek sokkal jobban megragadják a képzelő erőt, mind a szövegek, ráadásuk sokkal hatékonyabbá teszi a megértést, a befogadást. Éppen ezért azt gondolom, remélem, hogy mi is jobban fogjuk majd érteni ezeket a látomásokat, ezzel együtt Istenünk üzenetét. A tartalmi szempont pedig az lenne, hogy a babiloni fogságból hazatért, papi családból származó Zakariás egyik fő üzenete, hogy folytassák a jeruzsálemi templom közben abbahagyott építését. (Annál is inkább, mert saját házaikat már régesrég megépítették, nem is akárhogyan...) Ennek az aktualitását pedig abban látom, hogy számunkra most egy kicsit ez a koronavírus a „babiloni fogság", sokan leálltak az egyházzal, templommal... Talán nekik is szól a prófétai buzdítás, hogy folytassuk a (lelki) építkezést..! De nézzük csak, milyen üzeneti vannak még számunkra!

„Térjetek meg hozzám, így szól a Seregek Ura, és én is hozzátok térek..!" Már megint a megtérés, gondolhatnánk... Ugyanis év végén is előjött Keresztelő János adventi üzenete kapcsán („Térjetek meg, mert elközelített a mennyeknek országa..!"), ill. Jézus is erről beszélt a Hegyi beszédben: „Menjetek be a szoros kapun..!", azaz, térjetek meg! Térjetek az Atyához! Tehát nem önmagunkban kell ezt végrehajtani, mint egy lelki, erkölcsi megújulást (nem is lehet...), hanem az Atyához kell visszatérnünk! Minden egyes nap...

„Szánalomra indultam Jeruzsálem iránt..." - adja tovább Isten üzenetét Zakariás, miután elmondta különös (és nehezen érthető) látomását a 4 különböző színű lovasról, akik bejárták az egész földet, amely nyugodt volt és békés... Kálvin ezt úgy értette, hogy lehetetlen, hogy míg a pogányok földjén csend honol, addig Isten saját népét a fogság csapásával sújtja... Ők ( a pogányok) Isten ítéletének eszközei voltak, élükön Babilóniával, de ők „túlzásba vitték" megbízatásukat, ezért kivívták Isten haragját. Népéhez viszont most már irgalommal fordul az Úr! Bár itt a szánalom-szó is szerepel, de érezzük, hogy az azért mást jelent. Abban a lesajnálás, a megvetés is benne van... Úgy gondolom, sokkal inkább a féltő szeretet kell itt kiéreznünk, hogy nem hagyja az Úr magára az Ő népét! „Féltem Jeruzsálemet és Siont, nagyon féltem!"

„Templomom fel fog épülni benne..!" Nagyon fontos, hogy lássuk: a jeruzsálemi templom nem csupán egy épület volt Jeruzsálem közepén, kőből, fából és még más, sokkal értékesebb anyagokból... Nem is csupán egy fontos társadalmi intézményt, „vallási központot" kell látnunk benne. Hanem mindenek fölött Isten jelenlétét reprezentálta! Azt üzente a nép minden tagja számára, hogy az Isten népe között lakik! És ha Isten népe közt lakik, akkor az az élet minden területére kihatással van: az erkölcsre, az emberi kapcsolatokra, a közösségi életre, mindenre!

„...és feszítenek még ki mérőzsinórt Jeruzsálemben." - azt gondolom, ez az ígéret sem csupán a munka folytatására utal, a kőművesek munkájára, hanem hogy Isten szavához, igéjéhez, törvényéhez fogjuk mérni, szabni a cselekedeteinket, az egész életünket! Újra Isten igéje - mint egy mérőzsinór - fogja meghatározni életünket!

A döntés a miénk: készek vagyunk-e az Atyához térni, a bennünket féltőn szerető, temploma által is közöttünk lakozó, Igéjével segítő Istenünkhöz? Ezért imádkozzunk!

Énekek: 5, 165, 200

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 40, összesen: 670044

  • 2026. február 01., vasárnap

    Embermentés, egyházépítés és nemzetmegtartás – ma is ez a küldetésünk, hangzott el a hercegszöllősi zsinat 450. jubileumi emlékévének nyitóünnep...
  • 2026. január 31., szombat

    Szombatiné Kovács Margit fasori diakónus portréja a szeretetszolgálat vasárnapján.
  • 2026. január 30., péntek

    A Sylvester János Református Gimnázium és Technikum egészségügyi képzésén nemcsak a szakmai tudásátadás magas színvonalú, hanem a diákok lelki támogat...
  • 2026. január 29., csütörtök

    A díjra felterjesztett lelkipásztor életrajzát és méltatását 2026. március 13-ig szükséges megküldeni.
  • 2026. január 28., szerda

    Az eredetileg római katolikusnak nevelt Varga Viktória tizennégyévnyi orvosi pályafutás után kezdte el a lelkészképzést a dunamelléki másoddiplomás ös...
  • 2026. január 27., kedd

    Mit rejt a sírkamra, és ki töröl le minden könnyet? A starnbergi négyek – ezzel a címmel jelent meg Alexander Lombardi és Sandra Binder kalandregényso...
  • 2026. január 27., kedd

    A református egyházszerveződés kezdetei Dunamelléken
  • 2026. január 27., kedd

    Az intézményes diakóniai szolgálatot honoráló Juhász Zsófia-díjra és a gyülekezetekben végzett szolgálatot jutalmazó Kiss Ferenc-díjra február 28-ig l...
  • 2026. január 27., kedd

    Idén március 6-8. között Hajóson és Császártöltésen találkoznak a református kötődésű szőlészek és borászok, itt választják ki az egyház borát is.
  • 2026. január 26., hétfő

    Az egyháztörténeti mérföldkőnek számító dokumentum arra is emlékeztet, hogy minden szolgálatunk legfőbb mércéje az evangélium hatékony hirdetése.