Nyomtat Elküld Olvasási nézet

30. hét

 

ÜZENET
A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2011/ 30.sz.

Lekció: Luk. 12, 13-21

Textus: „Jobb a száraz falat ott, ahol békesség van, mint ha lakomával van tele a ház, de veszekednek benne." (Péld. 17, 1)

Ennek az igének, közmondásnak az igazságát nehéz vitatni. Tényleg így van: többet ér a családi béke, a lelki nyugalom a jólétnél és a gazdagságnál. Mégis: sokkal többet teszünk a jólétért, azért, hogy mindenünk meglegyen, mint a harmonikus, békés emberi kapcsolatainkért...

Pedig mindnyájan visszaemlékezhetünk életünk olyan szakaszaira, amikor az ember örült, ha betevő falatra jutott, mégis békében-boldogságban teltek napjaink, talán az egész gyerekkorunk... S mindenki családi életében lehettek olyan hetek, hónapok, évek is, amikor jobban ment, több mindent megengedhettünk magunknak, de ez a viszonylagos jólét mégis több feszültséget, nyugtalanságot, haragot, viszályt és veszekedést hozott magával...

Igen, sok-sok élet tapasztalata sűrűsödik bele ebbe az igébe. Nézzünk rá egy-egy példát, az életből, illetve a Szentírásból:

Vályi Nagy Ervin az 50-es években Csurgón szolgált, ahogy írta, „mesebeli szegénységben..." Mégis úgy emlékszik vissza erre a rengeteg nélkülözéssel járó időszakra, hogy az sok erőt, hitet, lelki gazdagságot adott számára, s mind családi, mind gyülekezeti életében békesség és szeretet uralkodott...

A bolond gazdag példázatát megelőző történet két, valamilyen örökösödési ügy miatt veszekedő testvérről szól... Érezzük, itt sokkal inkább az anyagias lelkület van jelen, mint a békességre törekvés. A döntőbírónak felkért Jézus válaszképpen mondja a példázatot. Egy magának élő, magának gyűjtő, magával beszélgető emberről... Ugyanis a csak anyagi jólétre törekvő, anyagias emberek valahol nagyon magányosok és nagyon boldogtalanok...

Sok helyen hallhattuk már, mégis olyan nehéz megérteni: a boldogság nem külső körülmények vagy anyagi lehetőségek függvénye, hanem egy belső, lelki állapot. Harmónia, békesség önmagunkkal, embertársainkkal, Istennel. Hogy mondja Jézus a Hegyi beszédben? „Boldogok akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek." (Mt. 5, )

Végül lássunk néhány gyakorlati jó tanácsot arra nézve, hogyan lehetünk békességet teremtők, nem pedig olyanok, akiknek veszekedéstől és civakodástól hangos a házuk...

- Az sem jó ha mindig a saját akaratunkat akarjuk érvényesíteni, ám az sem, ha alávetjük magunkat a másiknak. Ezek -a pszichológia nyelvén- „győztes-vesztes játszmák", a jó stratégia -ezekkel szemben- az, mikor kompromisszumot tudunk kötni, vagy közösen tudunk gondolkodni és tenni a probléma megoldásáért...

- Ismerjük már a másikat. A gyengéit. A hibáit. Ezért ne provokáljuk, ne ingereljük, mert abból csak veszekedés lesz...

- Mint ahogy abból is, ha bennünket ér valamilyen sértés, akkor azt visszaadjuk. Ha te így, akkor én úgy...

-  Tudjunk - tanuljunk Jézustól- megbocsátani! Igazából csak az zár le egy vitát, konfliktust, veszekedést, ha őszintén ki tudjuk mondani, hogy „bocsáss meg!" Ahogy az úrvacsorai intelmekben is hallhatjuk: „...bocsássatok meg egymásnak, amiképpen Krisztus megbocsátott tinéktek."

Egy ilyen légkörben, ahol Krisztus megbocsátó lelkülete van jelen, még a szerényebb körülmények, a szegénység is elviselhetőbb. A száraz falat...

 

Imádság: Családi, gyülekezeti életünk békéjéért

Ének: 92. zsoltár, 205., 274., 395. dicséret

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 49, összesen: 643282

  • 2025. október 23., csütörtök

    A jobbára halk szavú költő szinte kiált a bűn és a gyász felett; a halál árnyékában pedig hangot ad félelmének, megtört hitének is.
  • 2025. október 22., szerda

    Egy dunamelléki református lelkész fia, akit vélhetőleg egy szovjet katona lőtt fejbe 1956-ban. Ismerjék meg Okos Pál eddig fel nem dolgozott történet...
  • 2025. október 21., kedd

    Hálaadó istentiszteleten ünnepelték a váchartyáni reformátusok templomuk 240 éves fennállását.
  • 2025. október 19., vasárnap

    Megjelent Visky András friss regénye, az Illegalisták. Újabb lehetőség, hogy gyógyuljon a közösségi emlékezetünk. Légszomjregény. Visky Andrással besz...
  • 2025. október 17., péntek

    A szegénység elleni küzdelem világnapján, október 17-én indítja el hatodszor a Magyar Református Szeretetszolgálat a Karácsonyi álom programot.
  • 2025. október 16., csütörtök

    Templom, istálló, iskola – hogyan kapcsolódnak egymáshoz? Erre kerestük a választ Dunavecsén, ahol lóasszisztált fejlesztés indult idén szeptemberben ...
  • 2025. október 16., csütörtök

    Egy képzés, ahol a támogató közösség megtapasztalása legalább annyira fontos, mint a tanultak – mondták gyülekezetplántáló lelkipásztorok a City to Ci...
  • 2025. október 15., szerda

    November 10-ig várja a jelentkezéseket a Dunamelléki Református Egyházkerület Beruházási Főigazgatósága.
  • 2025. október 15., szerda

    A Református Pedagógiai Intézet október 11-én, szombaton tartotta Országos Katechetikai Konferenciáját a Ráday Házban.
  • 2025. október 14., kedd

    Református egyetemi misszió indult Pécsen október 1-jén. Az alapokat már a tavalyi évben letették, de teljes állásban most áll szolgálatba Szabó Leven...