Nyomtat Elküld Olvasási nézet

36. hét

 

ÜZENET

A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2011/ 36.sz.

Lekció: IV.Móz. 22-24 válogatott versek

Textus: „Sokféle szándék van az ember szívében, de csak az Úr tanácsa valósul meg." (Péld. 19, 21)

 

Ezzel elérkeztünk a bibliai közmondásokat magyarázó sorozatunk utolsó igéjéhez, melyet inkább ebben a formájában ismerjük: Ember tervez, Isten végez...

A terveket, az elképzeléseket, egyáltalán az ember jövőjét illetően 5 életfelfogás, - ha úgy tetszik- embertípus körvonalazódik ki igénk alapján.

Vannak a nihilisták, akiknek nincsenek terveik, semmit nem akarnak az élettől, nem látják annak értelmét. „A jövő előttünk romokban hever, és ha nem akarjuk, nem jön el..." (Európa Kiadó) Csak vannak. Csak vegetálnak. Sodródnak együtt az árral, tehetetlenül, kiszolgáltatottan.

Aztán vannak az idealisták, optimisták, álmodozók... - végül is mindegy hogyan nevezzük őket. Akiknek vannak terveik. Mint pl. Lékó Péternek, aki gyermekkorában egy interjúban elmondta, hogy hány éves korára szeretne sakknagymester lenni, aztán a top 10-be kerülni, majd világbajnok lenni... (Fél pont hiányzott neki...) Vagy akiknek csak terveik vannak, a jövőt kergetik, s csalódás vár rájuk. „Tavasz volt, de én a nyarat vártam (...) Gyermek voltam, de felnőtt akartam lenni (...) Nyugdíjas lettem, de középkorú akartam lenni (...) Életem elmúlt, és sohasem kaptam meg, amit akartam..." (Egy 14 éves fiú verse)

Szintén sokan vannak fatalisták, akik közmondásunkban az Isten nevét kisbetűvel értik, mint egy személytelen, élettelen tényező, a sors szinonimája... S akik számára tulajdonképpen fenti igénk „sms-es verziója" nem mond többet, minthogy mi szeretnénk valamit, de lesz ahogy lesz... Magánéletben, politikában, de sajnos egyházi életünkben is sokszor csak eddig a szemléletmódig jutunk el...

Pedig lehetnénk Istenhívők is... Akik tudják, hogy az Istennek is vannak elképzelései a mi életünk, jövőnk felől. Akik hiszik, hogy hatalma is van annak végrehajtására... S akik bíznak benne, mint Mennyei Atyában, hogy Ő jobban tudja, hogy mi kell nekünk, mint mi... „Erőt kértem az Úrtól -s Ő nehézségeket adott, amelyeken megedződtem. (...) Előmenetelt óhajtottam -gondolkodó agyat és testi erőt kaptam, hogy dolgozzak.(...) Bátorságot kértem - Isten veszélyeket adott, melyeket legyőztem. Szeretetre vágytam - és kaptam az Úrtól bajba jutott embereket, hogy segítsek rajtuk. (...) Semmit nem kaptam, amit kértem, és mindent megkaptam, amire szükségem volt..." (Ismeretlen szerző)

Vagy gondoljunk lekciónkra, Bálám történetére. Ő végül is elindult, hogy megátkozza Izráelt, de tervét Isten - egy szamár által- megváltoztatta, az átkot áldássá tette (3X), a nép pusztulása helyett pedig csodálatos jövőképet tár elénk - Jézus Krisztus eljövetelével, uralkodásával! (IV. Móz. 24, 17)

Igen, lehetünk Krisztushívők is! Akik hiszik és vallják, hogy Isten konkrét terve a bűnös, nihilista, fatalista (stb.) ember megmentésére Jézus Krisztusban valósult meg, aki elvégezte a világ megváltásának nagy művét. „Elvégeztetett!" (Jn. 19, 30) Ebbe a megvalósult tervbe szövődik bele a mi keresztyén életünk, jövőnk. „...Ma úgy látom Isten tervez, Isten végez... Így ha én valamit fel tudok fogni az Ő terveiből és az Ő irányításával és erejével elkezdem azt megvalósítani,már nem éltem hiába." (Simonfalvi Lajos)

Imádság:„Uram, feladom minden saját tervemet és célomat, (...) végezd el teljes akaratodat életemben bármilyen áron, most és örökké! Ámen" (B.Scott, mártír misszionárous)

Ének: 118. zsoltár, 265., 272. dicséret

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 177, összesen: 678074

  • 2026. február 22., vasárnap

    Rácz-Vekerdi János bólyi lelkipásztor portréja.
  • 2026. február 20., péntek

    Az alkalmas, az alkalmatlan és a rendelt időről, böjtfőhöz közeledve.
  • 2026. február 19., csütörtök

    4. Nyári Gyermektábor-konferencia
  • 2026. február 19., csütörtök

    Gyermektábori szolgálók képzése indul tavasszal
  • 2026. február 18., szerda

    Egy kazettás magnó hatása a XXI. századi kis magyar médiatörténetre. – 2025 decemberében lett 100 éves a magyar rádiózás. A múltról, jelenről, közszol...
  • 2026. február 18., szerda

    Képek és imák párbeszédével invitál minket elcsendesedésre és szemlélődésre Nagy Károly Zsolt Böjt albuma. Reflexió, útmutató és beszélgetés a szerzőv...
  • 2026. február 16., hétfő

    Mindent megkaptam amire vágytam, de kiderült, hogy nincs rá szükségem.
  • 2026. február 16., hétfő

    Bevezetés a lelki beszélgetésbe és lelki kisérésbe - három alkalom lelkipásztoroknak
  • 2026. február 15., vasárnap

    Az egyházra irányuló kérdés rámutat annak válságára: a nyugati kereszténységben az egyház helye és szerepe folyamatos kérdéseket vet fel az elmúlt évt...
  • 2026. február 12., csütörtök

    Felkavarja a házasságról való gondolkodás állóvizét Mihalec Gábor könyve. A hűség kódja segít az újratervezésben és megoldáskeresésre késztet. Magyaro...