ÜZENET

A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2011/42.sz.

Lekció: János 14, 1-11

Textus: „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben és higgyetek énbennem." (János 14, 1)

Külön szeretettel köszöntjük azokat a testvéreket, akik az utóbbi 5 esztendőben vesztették el hozzátartozójukat, s elfogadták meghívásunkat mai istentiszteletünkre. Imádkozunk értük, hogy túl az emberi részvéten tudják elfogadni Isten akaratát, s jussanak el az élő Jézus Krisztusban való hitre és a feltámadás bizonyosságára!

Vannak emberek, akik azt mondják, az idő gyógyítja a sebeket, előrehaladtával egyre könnyebb lesz a gyász terhe is. Ezzel szemben a hívő ember tapasztalata, hogy mindez az Istennel való kapcsolat, ill. a hit mélységének függvénye. Ennek megfelelően a vigasztalódásnak is megvannak a fokozatai. Fenti igénkből talán ezt is kiolvashatjuk.

„Ne nyugtalankodjék a ti szívetek...!" Ha valaki eddig hallja meg Jézus szavát, az nem több, mint egy emberi részvét, bíztatás, jó tanács. Jól esik az embernek, de -hosszabb távon- nem ad nyugalmat, gyógyulást. Marad a nyugtalanság, a lélek szorongása, vagy éppen már hiányérzete, veszteség-élménye, ahogy a lélektan nevezi. S marad a vágy a nyugalom iránt. Talán nem véletlen, hogy a klinikai halálból visszatértek halál közeli élményeiben szinte kivétel nélkül beszámolnak boldogság, békesség és nyugalom érzéséről, átéléséről. Ebben burkoltan az is benne van, hogy itt a földön önmagunkban, önmagunktól nem találjuk meg.

„Ne nyugtalankodjék a ti szívetek..." -legjobb szándék el-

lenére is olyan ez, mintha egy bénának azt mondanánk: lépj

ki önmagad nyugtalan világából...! Menne, de nem tud...

„...higgyetek Istenben...!" Azaz: gyere ki Isten végtelen világába, az Ő erejével ez menni is fog! Ez a vigasztalódás következő fokozata, hogy nálam több az élet, én is része vagyok egy nagy egésznek, s mindezek mögött az Isten áll. Ez jelent egyrészt egy hívő világnézetet, világlátást (minden világvallás értelmezést, keretet ad az élethez-halálhoz, világhoz-túlvilághoz), másrészt bizalmat Isten iránt: hogy „Ő teremtett, fenntart és bölcsen igazgat mindeneket", Ő vigyáz ránk és vigyáz elhunyt szeretteinkre.

Igen, vigaszt és megnyugvást csak magunkon kívül, az Istenben találunk. Ahogy Agusztinusz egyházatya mondta: „Nyugtalan a mi szívünk, amíg meg nem nyugszik Tebenned."

„...és higgyetek énbennem!" Ez pedig már Jézus magára irányuló szava. Mintha azt mondaná: „Állj ide elém, te valamitől mindig búcsúzó, halálra váró vagy nem váró ember, és engem láss! Rólam győződj meg! Hogy meghalok érted, kiszabadítlak bűneidből, a halálból, a kárhozatból, s ahogy én élek, úgy Te is élni fogsz!"

Ez a hit legmélyebb megélése, mikor magával a feltámadt és élő Krisztussal találkozunk. A húsvéti hit a feltámadott Jézussal való személyes találkozásból fakad és táplálkozik -ahogy az megfigyelhető magdalai Máriánál (János 20, 11-18), vagy éppen Tamásnál (Jn. 20, 24-29)

Ez a hit egyben a teljes megvigasztalódottság állapota, ahol már nem veszteség-élményről, hanem pont az ellenkezőjéről beszélhetünk: „Mert nékem az élet Krisztus, s a meghalás nyereség!" (Fil. 1, 21)

Kedves gyászoló testvérek! Jézus személyesen hozzánk intézett szavaként engedjük egyre közelebb szívünkhöz igénket, s adjon teljes megnyugvást: „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, higgyetek Istenben, higgyetek énbennem!"

Imádság: Gyászoló családokért

Ének: 431., 466., 475. dicséret