Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Kispróféták Jóel

 

ÜZENET
A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2011/2.sz.

Lekció: Jóel 1, 1-6; 2, 1-2, 12-13; 3,1-5

Textus: „Reszkessen az ország minden lakosa, mert jön az Úr napja, bizony, közel van már!" (2, 1)

 

A következő kisprófétáról, Jóelről szinte csak a nevét tudjuk, bár ha csak annyit tudnánk, amit ez a név jelent, hogy „az Isten az Úr!", akkor nem nagyon lenne másra szükségünk..

Néhány perc alatt a könyv végére érhetünk, ezalatt olvashatunk egy nagy sáskajárásról.(Vitatkoznak az írásmagyarázók, hogy egy konkrét természeti csapás vagy egy idegen népnek a sáskajárásszerű támadása áll e prófécia hátterében, esetleg mindkettő...) Aztán egy ismerős igeszakaszra bukkanunk, amely a Lélek kitöltéséről (3, 1-3) és végső idők jeleiről (4-5.v.) szól. Végül az utolsó fejezet az idegen népek fölötti ítéletének illetve Isten népe megoltalmazásának képeit vetíti elénk.

Jóel próféta könyvének újra és újra visszatérő motívuma, figyelmeztetése, hogy „jön az Úr napja..."

Azt hiszem mások nevében is mondhatom, hogy olvasva és elképzelve a könyv hol homlokráncoló, hol szívet melengető gondolatait, képeit, igazából egy kérdés motoszkál az emberben: mikor...? Mikor fog mindez megtörténni?

Úgy gondolom, négy idősíkban lehet értelmezni az olvasottakat.

Először is Jóel próféta idejében, a Kr.e 4. sz.-ban, amikor élt, s ezeket a már újra megépített jeruzsálemi templomban elmondta, ill. leírta az akkori hallgatóságnak. Akiknek már kezdtek formálissá válni a templomi kultusz szokásai, az áldozatok, ünnepek és böjtök. Ezért inti őket így a próféta: „Szíveteket szaggassátok meg, ne a ruhátokat...!" (2, 13)

Aztán pünkösdkor, amikor a Lélek, mint az Úr napjának jele, kitöltetett! Erről az Ap.csel 2-ben olvashatunk, s hallunk minden pünkösdkor, de valóban átérezzük ennek a jelentőségét...!? Hogy Jóel próféciájának Krisztus mennybemenetele utáni beteljesülésével egy új világkorszak, egy Isten által minősített idő (kairosz), a Szentlélek ideje vette kezdetét!? Hogy ettől kezdve mindenki, aki Jézus Krisztust hittel befogadja, arra kiárad az Isten Lelke!?

A harmadik idősík a történelem vége. Jóel az Úr napjának ilyen részletes leírásával azt hangsúlyozza, hogy ez a nap - a közhittel ellentétben- nem az öröm, hanem előbb az ítélet napja lesz, s ezzel veszi kezdetét az üdvösség korszaka. Nem tudom, ki örül neki, ki nem, de eljön majd annak az alkalma, hogy Isten megítéli, értékeli az életünket! Van valami aggasztó abban, hogy minden bűnre, minden gondolatra, rejtett dologra fény derül, ugyanakkor felemelő is, hogy az életnek, a történelemnek célja van, nem örök, időtlen körforgás vagy nem hull bele minden a nagy érdektelen semmibe... Igen, Isten értékelni fogja az életünket!

Talán már türelmetlenek vagyunk, hogy még mindig nem kaptunk konkrét választ a nagy kérdésre: mikor...?

„Ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveteket!" -ismerjük ezt az igét.(Zsid. 3, 7-8) Ma! Most! Mikor eljut értelmemig, szívemig az Úr szava! Most kell döntenem...! Talán nem véletlen, hogy a mai, Istentől elszakadt világ nevében megszólaló modern un. egzisztencialista filozófia is ebbe próbál belekapaszkodni, hogy embermivoltom, életem értelme a választás, döntés szabadságában nyilvánul meg... A döntés pillanatában kezdődik és dől el minden!

Olvassuk egyszer így végig Jóel próféta könyvét...!

Imádság: Isten szavára válaszolni kész, felelős életért!

Ének: 8. zsoltár, 161., 445. dicséret

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 220, összesen: 678117

  • 2026. február 22., vasárnap

    Rácz-Vekerdi János bólyi lelkipásztor portréja.
  • 2026. február 20., péntek

    Az alkalmas, az alkalmatlan és a rendelt időről, böjtfőhöz közeledve.
  • 2026. február 19., csütörtök

    4. Nyári Gyermektábor-konferencia
  • 2026. február 19., csütörtök

    Gyermektábori szolgálók képzése indul tavasszal
  • 2026. február 18., szerda

    Egy kazettás magnó hatása a XXI. századi kis magyar médiatörténetre. – 2025 decemberében lett 100 éves a magyar rádiózás. A múltról, jelenről, közszol...
  • 2026. február 18., szerda

    Képek és imák párbeszédével invitál minket elcsendesedésre és szemlélődésre Nagy Károly Zsolt Böjt albuma. Reflexió, útmutató és beszélgetés a szerzőv...
  • 2026. február 16., hétfő

    Mindent megkaptam amire vágytam, de kiderült, hogy nincs rá szükségem.
  • 2026. február 16., hétfő

    Bevezetés a lelki beszélgetésbe és lelki kisérésbe - három alkalom lelkipásztoroknak
  • 2026. február 15., vasárnap

    Az egyházra irányuló kérdés rámutat annak válságára: a nyugati kereszténységben az egyház helye és szerepe folyamatos kérdéseket vet fel az elmúlt évt...
  • 2026. február 12., csütörtök

    Felkavarja a házasságról való gondolkodás állóvizét Mihalec Gábor könyve. A hűség kódja segít az újratervezésben és megoldáskeresésre késztet. Magyaro...