2025. június 16., hétfő - Barcza Attila Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Pünkösdhétfői ünnepi istentiszteletet

A Celldömölki Református Gyülekezet június 9-én, pünkösdhétfőn ünnepi istentiszteletet tartott a református templomban, amely hittanévzáró és evangelizációs alkalom is volt. Az istentisztelet különleges jelentőséggel bírt, hiszen pünkösd ünnepe a keresztény hit egyik legfontosabb eseménye, amikor a Szentlélek eljövetelét ünnepeljük.

 

A szertartás elején Major Lehel Lelkipásztor köszöntötte a gyülekezetet, és a pünkösd üzenetéhez illeszkedő gondolatot osztott meg: „Az Úr pedig Lélek, és ahol az Úr Lelke, ott a szabadság." Ez a mély és elgondolkodtató kijelentés hívta fel a figyelmet arra, hogy Isten Lelke nemcsak a templomban, hanem minden keresztény szívében és életében munkálkodik, szabadságot hozva ezzel mindenkinek, aki befogadja azt.

Az ünnepi eseményen Heipter Bence hittanos Szentlélek, jövel című versét szavalta el. Ezt követően a presbiteri jegyző olvasta fel a lekciót Joel könyvéből.

A meghívott igehirdető, Dr. Németh Tamás egyetemi tanár, a Pápai Református Teológiai Akadémia korábbi rektora, aki evangelizációs szolgálatot végzett a gyülekezetben. Prédikációjában az Apostolok Cselekedeteiből (2, 37-34) olvasott igeszakasz alapján osztotta meg gondolatait.

Az ige arra figyelmeztetett, hogy a keresztény élet nem csupán külső megjelenésről szól. „Ne legyünk elegáns kívülállók Isten szolgálatában," hangsúlyozta, majd kifejtette, hogy nem elegendő csupán fizikailag jelen lenni az istentiszteleti alkalmakon, ha lelkileg nem érint meg bennünket a tanítás, ha életvitelünk nem tükrözi Isten akaratát. Az igaz kereszténység a hitből fakad, és a Szentlélek folyamatos munkáját igényli.

Dr. Németh Tamás prédikációjában kiemelte, hogy miután az Úr elküldte a Szentlelket, az üdvözítő akarat mindenkire kiterjedt, Joel és Ézsaiás próféta ígérete a miénk lett, a meghívás mindenkinek szól.  Az embernek lehetősége van elfogadni ezt a meghívást, de ehhez engednie kell, hogy a Szentlélek valóban cselekedjen életében.

Az ünnepi istentisztelet Major Kende trombita előadással, Major Kincső pünkösdi népdallal gazdagította.

Az ünnepen úrvacsorai közösségben vehettek részt a gyülekezet tagjai.

 

Az istentisztelet után szeretetvendégséget tartottunk, ahol a megjelentek kötetlen beszélgetést folytattak. Ez a közösségi esemény lehetőséget biztosított arra, hogy a gyülekezet tagjai még inkább megerősítsék kapcsolataikat, és együtt ünnepeljék a pünkösd örömét.

 

 

 

Dr. Lennerné Dr. Patkó Ildikó

presbiteri jegyző

 

 

 

Kapcsolódó galériák:
f36fc9cc-ce47-408d-adac-fdffa9264b81.jpg ba479b3c-f828-498f-b2d7-7c66ab9851f4.jpg c42e8a8-0685-44f2-834e-02b325c921d7.jpg 3f7548fa-d2a8-4f22-95bb-b238688cf8bd.jpg 2dd75186-7da1-49a2-8aa7-05cadceecfcc.jpg

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 127, összesen: 590575

  • 2025. június 17., kedd

    Az egyházi kisközösségek helytállásának történeteiről érdemes generációk közötti párbeszédeket folytatni – hangzott el a 96. Ünnepi Könyvhét pódiumbes...
  • 2025. június 16., hétfő

    Hogyan kapcsolódhat össze a Krisztusban való hit az űrkutatással? Lehet egyszerre növekedni a hitben és a szakmaiságban?
  • 2025. június 15., vasárnap

    Kapcsolódni a fiatalokhoz a gyülekezetek egyik életfeladata. A konfirmáció árnyékában mindig van lehetőség az újratervezésre. Bátki Márton Boldizsár k...
  • 2025. június 13., péntek

    A Dunamelléki Református Egyházkerület Üzemeltetési főigazgatósága pályázatot hirdet takarító munkakör betöltésére.
  • 2025. június 12., csütörtök

    Batyukkal érkeztek, lélekben feltöltődve távoztak azok az északpesti református fiatalok, akik részt vettek Őrbottyánban az első egyházmegyei evangéli...
  • 2025. június 11., szerda

    „A semmi súlya” című novelláskötet néha húsbavágó kérdésekkel szembesít, máskor visszafogottabban tessékel minket komfortzónánkon kívülre, a viszonyít...
  • 2025. június 10., kedd

    Újjászületett templomukért és az elmúlt évtizedek lelki és fizikai építkezéseiért adtak hálát a fasori reformátusok pünkösdhétfőn.
  • 2025. június 10., kedd

    Eladói pozícióba keres munkatársat a Bibliás könyvesbolt.
  • 2025. június 10., kedd

    Könyvelő munkatársat keres a Dunamelléki Református Egyházkerület.
  • 2025. június 09., hétfő

    Káposztásmegyeren hat ifi működik párhuzamosan, a konfirmáció pedig csak az egyik fontos beavatási mérföldkő a fiatalok életében. Cikksorozatunk harma...